ado

 

ztefbk.hu

 

 

 

Látogatóink száma:

Az oldalon található írásos és képanyag másodközléséhez az Armada elõzetes engedélye szükséges

 

 

 


Zalaegerszeg - Paks


Kánikulában készültünk az ide szezon első mérkőzésére. A melegnek köszönhetően jól fogytak a hűsítő sörök, a nyári szabadságolások, az időpont és a nem igazán rangadónak nevezhető mérkőzés miatt, viszont csak átlagosnak mondható létszámban vonultunk ki szeretett stadionunkba. Kíváncsiságunk az új csapat és edző iránt a focibarát nézőinket is megihlette, mert egész korrekt létszámban látogattak ki a stadionba közülük sokan. Sajnos az első félidő nem igazán az elképzeléseink szerint alakult a nyáron jól erősítő vendégek ellen, amit mindjárt az elején vezetésre is váltottak a húsz-harmincfős, tisztességes létszámúnak nevezhető paksi tábor nagy örömére. A pályán kemény, harcos játék zajlott, ami Molnár Balázs mentővel történő elviteléig fajult... A helyére cserélt Tóth Norbert viszont új színt hozott a játékba, és a félidő végére a közbe-közbe felhangzó füttyszót már néha taps válthatta fel egy-egy látványosnak mondható akciónk után. Szerencsére egy ilyen akcióból sikerült egyenlítenünk még a félidei pihenő előtt Tóth Zolinak köszönhetően. A második játékrészben a jó erőnléti felkészítés eredményeként már sikerült ellenfelünk fölé kerekedni és a "mi Bélánk" remek baloldali játéka után megszerezni a vezetést is Waltner Robi révén. A remek dobos háttérrel érkező paksi szurkolók ekkor már nem igazán bízhattak a győzelmükben, kicsit vissza is vettek a szurkolásból. A "i" -re a pontot a mérkőzés végén egy jogosan, de kicsit körülményesen megítélt büntető tette fel, amivel Robi második gólját szerezve bebiztosította a győzelmet. A csapat úgy néz ki, hogy jó felkészítést kapott, végre sikerült igazolnunk egy megfelelő kapust, kicsit összeszokatlannak tűntek még, de ismét nagy várakozásokkal tekinthetünk egy jó szezonra. A szurkolásunk átlagos nyárinak volt nevezhető, különösebb esemény nem történt.