ado

 

ztefbk.hu

 

 

 

Látogatóink száma:

Az oldalon található írásos és képanyag másodközléséhez az Armada elõzetes engedélye szükséges

 

 

 


Zalaegerszeg - MTK


Elsõ mérkõzésünket itthon, a nyáron nemzetközi tornát is nyert, remek fiatal játékosokból álló MTK ellen kezdtük. A televíziós közvetítéstõl függetlenül 4-5000-en látogattak ki a stadionba. Az idõjárás a korábbi napokban nem volt túl kegyes, így elég nehéz pályán kellett megküzdenie a csapatoknak egymással. A mérkõzés jól kezdõdött és már a hatodik percben vezetést szereztünk. Ez a társaság hangjára is jó hatással volt, amit az olykor-olykor parádésan játszó csapatunk tovább tüzelt.
Létszámunk átlagos hazainak volt mondható. A vendégek kb. 10 fõvel, az esõre hajló idõ miatt a vendégszektor melletti fedett rész szélén kaptak helyet. Csapatunk remekül játszott, végig uralta a mérkõzést, csak a szerencsének és az MTK kapusának volt köszönhetõ, hogy a tavasszal ellentétben, most nem õk futottak bele egy méretes zakóba Zalaegerszegen. Sajnos több gól viszont nem esett, pedig a kapufától kezdve minden megtörtént a pályán, ami a nagyobb arányú gyõzelemhez csak kelleni szokott.

Két nehéz csapat - két gyõzelem! Ilyen elõjelek után a következõ, egyik legtávolabbi túránkra remélhetõleg mindenki vérszemet kapott. Irány Diósgyõr!!!