Az MTK elleni kudarc után mindenképpen javításra volt szükségünk azért, hogy az élmezőnytől le ne szakadva, versenyben maradhassunk a táblázat minél előkelőbb helyeiért. A Kaposvár látszólag megfelelő ellenfélnek tűnt szándékainkhoz, ettől függetlenül nehéz összecsapásra lehetett számítani. Az elején jött is a gyors pofon egy büntetőből, ami a mi kedélyünkre sem volt túl jó hatással. Szerencsére a félidőre Waltner Robi hozta az itthon már megszokottnak tekinthető két gólját, így egy gólos előnnyel fordulhattunk. A második félidő helyzetek tömkelegét hozta, de a túloldalon történt jogos kiállítás után sem változott már az eredmény.
A kaposváriak korrekt létszámban érkeztek, végigszurkolták a maguk módján a mérkőzést, a kapcsolatunk maradt a régi velük. Számunkra az új beszerzésű nagydob felavatása szempontjából volt érdekes ez a mérkőzés. Az ideiglenes rögzítési nehézségeket leszámítva jól segítette szurkolásunkat, ráadásul a legjobbkor érkezett, hisz a régi két dobunkból a második bőre is megadta magát ezen a mérkőzésen. Örömittasan, de várható előrelépésünket is latolgatva tértünk vissza törzshelyünkre, egy szokásos szombat esti fiesztára.
