Borús, esõs idõ köszöntött
ránk a derbi napján. Szerencsére
a délutáni órákban legalább
az égi áldás abba maradt. 3-4 órakor
kezdtünk gyülekezni, elõször két
kocsmában, majd fél 6 magasságában
mindenki a törzshelyre érkezett. Poharazgatás,
meccsnézés, hangolás, esélylatolgatás
stb
kötötte le a társaságot.
Az MTK-FTC meccs vége felé, már bõven
6 óra után indultunk a stadionba. A jegypénztárnál
a szokásos magyarázáson, mutogatáson,
indokolatlan rendõri intézkedésen
- a szombathelyi rendõrök részérõl
- kívül érdemleges nem történt.
A játékosok bejöveteléig is
egymással volt elfoglalva a két tábor,
immár a stadionban. Szektorunk alsó harmada
zsúfolásig tele volt, de akadtak kisebb
baráti társaságok, akik tõlünk
különállva bíztatták a
Csapatot. Kedvenceink kivonulásakor kék
és fehér füstöket gyújtottunk,
melyek szép látványt nyújtottak.
Természetesen nagy elánnal vetettük
bele magunkat a szurkolásba, de kiemelkedõen
jót nem sikerült nyújtani. Elsõsorban
az egyszerûbb rigmusok domináltak. Szidalmazásban
sem volt hiány, talán ennek is köszönhetõ,
hogy kicsit gyengébb volt az összkép.
A vendégek vezetése sem hatott ránk
túl pozitívan. Az elsõ félidõben
egyetlen említésre méltó esemény
történt, nevezetesen a szögletet elvégezni
akaró hazai játékost nem éppen
európai körülmények fogadták
közvetlen a vendégszektor elõtt. Ekkor
hazai oldalon is elszakadt a cérna, és vagy
egy tucat ember benyomta az elválasztó kaput,
melyre még idõben reagáltak a kiemelt
számban jelen lévõ biztonságiak.
A Hali tábor oldalán is állt a bál,
ott pedig egy elég egyedi megoldást alkalmazva
poroltóval szorították feljebb a
kerítésnél köpködõket,
acsarkodókat.
Félidõben nagyon feszült volt a hangulat
a lelátó alatt a 0-1-nek köszönhetõen,
de sokan még optimisták voltak. A II. félidõ
álomkezdést hozott, alig értünk
be a lelátóra, máris egyenlítettünk.
Óriási örömmámor, majd
tombolás vette kezdetét. Lendületünknek
az újabb vendégvezetés vetett véget,
mely igencsak szerencsés körülmények
között született. Ûztük-hajtottuk
a játékosokat, akik mindent meg is próbáltak
a pályán, talán ennek ért
be az eredménye, mikor egy szépen kijátszott
akció végén sikerült egyenlíteni.
A hátralévõ pár percben nagyon
nagy hangulat volt a szektorunkban, de mindhiába,
maradt a döntetlen, így együnk szemünk
sírt, nem sikerült nyerni az õsi ellenség
ellen, a másik nevetett, jó meccs, sikeres
egyenlítés, pontmentés.
Lefújás után elõször
a vendégszurkolókat engedték ki a
parkoló felé, a hosszanti lelátón
helyet foglalókat az Armada legénységével
vagy 20 percig visszafogták. Páran azért
közülünk is kijutottak az utcára
más kijáratokon. Említésre
méltó esemény a Plaza környékén
történt. Elõször a Plaza mögött
elvonuló vasi autókra mozdult rá
kb. 10-15 fiatal egerszegi. Ezt látva az érkezõ
vasi hool-ok támadásba lendültek és
széthajtották ezt a csoportot, mindössze
3 Ultras tag nem futott el. A kicsit megtorpanó
vasiak közül csak az elsõ párral
történt közelebbi adok-kapok, ugyanis
fél percen belül a helyszínre érkeztek
a pajzsos szombathelyi beavatkozók, melynek következtében
a hazaiak is olajra léptek. Igaz, egyikünk
így is a yardon végezte. Tõle egyébként
a sálját a szombathelyi rendõrök
elvették!!! Itt huligán egyáltalán
nem, Ultras tag is csak 4-5 volt jelen. Ezután
a Plaza elõtti részen 3 huligánunk
akadt össze egy 30 fõs társasággal
és mögöttük a rendõrökkel.
Egy vasi huligán elborult, majd 3 felé szívódtak
fel a mieink. A mérkõzés után
az utcán sokkal határozottabbak voltak a
vendégek, nagyobb erõt is képviseltek.
Ez persze nagyban köszönhetõ annak, hogy
az Armada, mint ahogy a meccs elõtt és után
tudatta is a szombathelyiekkel - külsõ és
belsõ okok miatt - ezúttal nem kereste a
kontaktust, így nem is volt a Plázánál
ezekben a percekben.
A
vasiak olyan 200-250-en lehettek jelen. Rengeteg autóval
és néhány mikrobusszal érkeztek.
Szektorukat a szokásos kiszászlóikkal
díszítették fel. Szurkolásuk
átlag alatti volt, jót akkor teljesítettek,
mikor mindenki énekelt. Az utcán a konfliktushelyzetekben
erõsebbek voltak, bár segédeszközökre
nem tudjuk, megint miért volt szükség,
pláne azok ellen, akikkel összefutottak.
Összességében jók voltak.
Ha nem esnek ki, és a kupadöntõ összekovácsolja
a táborukat, újra meghatározóak
lehetnek országos szinten.
