Sokáig
gondolkodtam, hogy mit is lehetne írni errõl a mérkõzésrõl,
de egy komplett történet helyett leginkább csak
rövid gondolatok, momentumok illetve a hangulat jutott eszembe:
-
az idõpont ellenére szép számmal jöttünk
össze ezen a napon is, a vendég szurkolók a megnyert
bajnokság tudatában viszont nem túl acélos
létszámban utaztak hozzánk
- ebben az évben talán a legnagyobb piroshowt sikerült
bemutatnunk a közönségnek és a játékosainknak,
igaz, kicsi hiba azért csúszott bele, hisz a kezdését
talán még halaszthattuk volna néhány perccel
- a pálya szélérõl úgy tûnt,
hogy kaptunk egy félidõt, de sajnos ellenfelünk
szerencséjének és kapusának köszönhetõen
egyszerûen nem sikerült betalálnunk, pedig a fiúk
tíz körömmel igyekeztek mindent megtenni a gyõzelemért
- a tizenegyes gyilkosnak is majdnem kikiáltott felvidéki
kapusunk kapott egy olyan potyát, ami az egész éves
kiegyensúlyozott teljesítményét teljesen
leamortizálta
- megismertünk egy olyan edzõt, akitõl talán
féltünk, de elmondhatjuk, hogy nagyon kellemesen csalódtunk
benne
- a meccs végén olyan ünneplést kapott vesztes
csapatunk, amilyet még õk maguk sem igazán akartak
elhinni
- ismét nemzetközi kupa, dobogós helyezés,
bárki örömmel kiegyezett volna ezzel még egy
éve, és most megvalósult
- utolsóhazai meccs ezen a "meleg tavaszon", és
visszagondolva kielégítõnek nevezhetjük
mi magunk is ezt a szezont a helytállás minden szempontjából
- a szurkolásunk pedig, az idei év talán egyik
legjobbja lett.
Több
szót nagyon nem is érdemel ez mérkõzés,
inkább nézzük meg és élvezzük
újra a pillanatait:
