ado

 

ztefbk.hu

 

 

 

Látogatóink száma:

Az oldalon található írásos és képanyag másodközléséhez az Armada elõzetes engedélye szükséges

 

 

 


Arany Ászok terembajnokság

Több csoportban indultunk Pápára. A társaság egyik fele a vonatozást választotta, a többiek kocsikkal érkeztek. A vonatos brigáddal már ebédido elott a kisváros utcáin csatangoltunk, megfelelo vendéglátóegységet keresve, amit egy kávézó formájában meg is leltünk. Itt sörözés volt elsosorban az étlapon, illetve darts, meg csocsó. A gyori kollégák is megérkeztek a helyre, de gyorsan távoztak is. A torna kezdete elott egy órával indultunk a csarnokhoz, ahol szemtanúi lehettünk egy Sopron vs. Gyor+Vasas összecsapásnak. A rendorök persze a helyzet magaslatán álltak, egymást (!!!) fújták le könnygázzal, legalább ok is megtapasztalhatták a légfrissíto ezen formáját. A beléptetés gond nélkül zajlott. A csarnokban a számunkra fenntartott szektorba vonultunk, ahol már voltak családos emberek. Elhelyezkedtünk és készültünk életünk „legfontosabb” mérkozéseire. Ekkor befutott a brigád másik része is, velük már teljesen megtöltöttük a számunkra fenntartott szektort. Az elso mérkozést a Sopronnal játszottuk, de hamar be kellett látni, hogy szeretett csapatunknak ezen a meccsen nem sok keresnivalója van. Így reálisnak is tunt csapatunk veresége. A mérkozés után, mivel rengeteg idonk volt a következo mérkozésig, a közeli uszoda éttermébe vonultunk, ahol összetalálkoztunk a verekedés miatt a csarnokon kívül rekedt Sopron szurkolókkal. A két brigád kapcsolata a semlegestol egy kicsit a barátság felé húz, így közös sörözés, éneklés vette kezdetét. A „buli” után visszamentünk a csarnokba, ahol a Vasast szép játékkal gyurtük le, így következhetett a Gyor elleni elodönto, aminek az eredménye nem nekünk kedvezett. Így ez a délután számunkra véget is ért. A torna után még visszanéztünk az említett étterembe és elfogyasztottunk némi erosítot, majd irány az állomás. Hazafele szelíd italozás volt a program. Egerszegre érve siettünk a bázisra, hiszen egyik vezeto tagunknak volt születésnapja.

Végezetül: szurkolásunkra nem lehet panasz, jó hangulatot teremtettünk a csarnokban. Persze azért akadtak hullámvölgyek is, de hullámhegyek többször . Összességében jó kis túra volt!

Armada'93


Szólj hozzá!