Az
idõjárás nem sokban különbözött
a szerdai Újpest meccstõl a soproni turné
napján sem! Talán ez talán vmi
más miatt elég karcsú volt a létszám
induláskor. Két mikrobusszal és
két autóval indultunk el. Az út
a szokásos módon telt el, csak most nem
álltunk meg Kópházán ahol
tavaly felfigyeltek ránk a rendõrök!
Kb. negyed órával a kezdés elõtt
érkeztünk meg és nagy hangzavart
csapva indultunk a parkolóból a vendégszektor
bejáratához. Kiemelten sok rendõr
és rendezõ kísért figyelemmel
minket! A vendégszektor bejáratánál
aztán összetûzésbe keveredtünk
a hazai rendezõkkel, mivel nem akarták
beengedni a már évek óta meglévõ,
ismert ráadásul lepecsételt zászlóinkat!
Az Armada vendégrendezõinek erélyes
fellépésére aztán majdnem
összeverekedtünk a hazai Magnum Security embereivel
A helyszínre sietõ rendõrök
aztán igazat adtak nekünk és beterelték
a morgolódó vendégcsoportot. A
zalai szektorrészben max. 100 kék-fehér
szimpatizáns foglalt helyet. A szokásos
transzparenseinken kívül kihelyeztünk
egy politikai üzenetet is: "Ébredj
magyar, nem nyugszunk bele!" A kezdõ sípszó
után hangos biztatásba kezdtünk,
ami ki is tartott az elsõ hazai gólig.
Ezután döbbenten néztük kedvenceink
hibáktól hemzsegõ játékát
A második játékrészben csapatunk
megpróbált felpörögni ki is
dolgoztak jó néhány helyzetet,
de gólt nem sikerült szerezni, így
elég letört vendégsereg távozott
Sopronból! A kivezetést is jól
oldották meg a rendõrök, akikre most
nem lehetett panasz!
Többet nem tudok írni errõl a mérkõzésrõl,
mert nagyon eseménytelen volt részünkrõl!
A hazaiak most elég jól szurkoltak!
