ado

 

ztefbk.hu

 

 

 

Látogatóink száma:

Az oldalon található írásos és képanyag másodközléséhez az Armada elõzetes engedélye szükséges

 

 

 


Találkozó a polgármesterrel

2004. október 01.


Pénteken nagy örömünkre megtisztelte Dr. Gyimesi Endre Polgármester Úr közösségünket törzshelyünkön azért, hogy tájékoztassa a csapatért aggódó szurkolókat az Önkormányzat álláspontjáról, ebben a kialakult vészes helyzetben.
Sok dologról szó eset ezen az estén, így nehéz is összefoglalni, de a teljesség igénye nélkül megpróbálom a legfontosabbakat érinteni.

Megtudhattuk, hogy saját kimunkált tervük egyenlõre nincs, hisz valamilyen szinten váratlanul érték Õket az események (vezetõség gyors lemondása - igaz ezt nem fogadták még el, a kassza ilyen korai kiürülése, stb.). Két eshetõségre azért megkezdõdtek az elõkészületek: a mostani elnökséggel sikerül kompromisszumos megoldást kötni és reményeik szerint ebben az esetben a helyükön maradva irányítják továbbra is a céget, vagy nem sikerül közös megoldást találni és új vezetõséget kell választani, akiknek egyenlõre egy tûzoltáshoz hasonlatos feladata tud csak lenni. Elmondása alapján, Õk mindenképpen szeretnék az elsõ variációt, hisz a második, a hitelezõk magas száma miatt is nagy kockázatot rejt magában, akár a közeljövõ mûködését tekintve. Ha mégis ez valósulna meg (konkrét kérdés alapján), az új válságmenedzser személyét nem sikerült sem megtudnunk, sem megjósoltatnunk, legalább is olyan szempontok alapján, hogy társadalmi elfogadottsága mellett megfelelõen profi, szakavatott sikeres közgazdász legyen, aki az eddigi kedvezõ programok meghagyása és továbbvitele mellett, a válságot is tudná kezelni. Ami látszik, hogy körübelül 40-50 millió forinttal tudnák támogatni a csapatot még ebben az esetben is a helyi érdekeltségû vállalkozók, az Önkormányzati támogatással és az E-on támogatásával egy költségvetésében, végsõ esetben játékosállományában is jelentõsen megkurtított csapat válna csak mûködtethetõvé

A ZTE FC. vezetõsége által elkészített tervvel kapcsolatosan megtudtuk, hogy a tárgyalások mai napig zajlanak. Érzésünk szerint a kompromisszumot a kölcsönös bizalmatlanság mellett, elvi jellegû problémák is gátolják. Az álláspontokat egyelõre sikerült annyiban közelíteni, hogy a terv fõbb pontjait Õk is elfogadhatónak tartanák, viszont a megvalósítás mértékében, sorrendjében, idejében eltérnek a véleményeik.
Konkrétan, Õk arra gondoltak, hogy elsõ lépésként gyors támogatási összeggel kellene rendezni az Rt. pillanatnyi helyzetét (hozzávetõleg részükrõl a kért 30 millió forint tartható is lenne), amivel a téli szünetig esetleg ki lehet tartani (a legégetõbb tartozások kifizetése, mûködés fenntartása). Ezt egyetemlegesen képzelnék el a tulajdonosok között, mert személy szerint Nagy Ferenc Elnök Úr és az Önkormányzat kivételével a közelmúltban nem igazán folytak be ilyen jellegû bevételek a tulajdonosoktól (vagy abszolút nem történtek, vagy elhanyagolhatóan kismértékûek voltak, vagy csak hitel formájában jelentkeztek).
A következõ lépcsõben jövõ tavasszal lehetne újra tárgyalni a hitelfelvételt teljes részletezettséggel, azok garanciáival, mindazon tulajdonosok részérõl, akik fel tudják vállalni a kezességi hátterét a dolognak. Erre azért van szükség, mert a jövõ évi keretszámok még nem ismertek igazán és csak annak ismeretében lehet majd felelõsségteljes döntést hozni. Érvként hangzott el az is, hogy az Rt. gazdálkodása addigra már világosabb képet mutatna a mûködés tekintetében, tehát látni lehetne, hogy a felveendõ hitel visszafizetésének egy nem csak üzleti terven alapuló garanciája lenne, hanem a tényleges, addigra már remélhetõleg kimutatható profit is. Ennek mikéntjét a további költségcsökkentés adhatná még meg, a jelenleg kalkulált és még mindig sokallott 360 millió helyett, körübelül 300 milliónál megálló kiadási oldallal számolva. A kispados "létszám" szûkítésével (jóképességû, de az elsõ csapatba bekerülni nem tudó, mégis eladás szempontjából értéket képviselõ játékosok eladásával, helyüket a kihelyezett játékosok pótlásaként, legalább kispadra történõ hazahozásával) részben orvosolhatónak tartanák ezt a dolgot, de a jelenlegi fixfizetés - prémium rendszert is tovább lehetne még kurtítani, reálisabbá tenni ezáltal.
Harmadik lépcsõben, miután az alapok lerakásra kerültek és látható lesz az alagút vége sor kerülhetne a tulajdonosi kör részvényarányinak esetleges megváltoztatására is, tõkeemelés - új részvénycsomag kibocsátása révén. A késõbbiekben Õk nem ragaszkodnának tulajdonosi "többségükhöz", viszont például arany részvények formájában mindenképpen szeretnének olyan garanciákat kapni, ami a csapatot formájában, nevében, helyileg továbbra is Zalaegerszeghez, közvetve az Önkormányzathoz is kötné.
Felvetõdött kérdésként, hogy ezeket az aranyrészvényeket a jelenlegi vezetés, elsõ lépésben tõkeemelést kezdeményezõ programja is tartalmazza, tehát akár megvalósítható is lenne. Válaszként azt kaptuk, hogy konkrétan kimunkált és elsõsorban általuk is elfogadhatónak tartott garanciát nem kaptak még erre, a tárgyalások nem jutottak idáig.
Felvetõdött kérdésként, az a reálisnak tekinthetõ igény, hogy a jelenlegi vezetéshez köthetõ, befektetni szándékozó tulajdonosok (és nem "csak" támogatók! ), ráadásul, ha nem is kevés pénzt áldoznának a ZTE FC-re, akkor ezért cserébe kapjanak is valamit (részvényeket), hisz tarthatatlan egy több tulajdonnal rendelkezõ Rt.-ben, hogy bizonyos tulajdonosok áldoznak a cégre és ezáltal mûködtetik, a többi társ pedig anyagi áldozat nélkül maximum élvezi ennek késõbbiekben a gyümölcsét. Ráadásul igényként jelentkezett is, hogy ezt minden tulajdonos egyetemlegesen tegye meg részvényének arányában, aki nem tudja vállalni, azok részét akkor a vásárlók között, meglévõ arányuknak megfelelõen osszák szét. Azt a választ kaptuk, hogy több ponton is problémás a dolog. Az egyik körübelül 20%-ban tulajdonos cég nem valószínû, hogy fel tudná vállalni ezt, a kisrészvényesek is "fekete lovak" egyelõre ilyen szempontból, és az Önkormányzatnak viszont nem lenne annyi tõkéje, amivel a rá esõ maradvány részvényt megvásárolhatná. Ha ez így történne, akkor emiatt a maradó részvényeket felvásárló, a jelenlegi vezetõséghez köthetõ érdekcsoport jelentõs többséget szerezhetne, és a korábban említett, teljesen nem tisztázott, ezért elfogadatlan garanciák (aranyrészvények) hiányában, akár veszélybe is kerülhetne a ZTE FC. Rt. további Zalaegerszeghez köthetõ sorsa ("nem szeretnének úgy járni, mint Szombathelyen"). Félreértés ne essék, nincs ilyen jellegû szándék, a jelenlegi kezdeményezõ tulajdonosi csoport részérõl, de az óvatosság nem árt a korábban máshol lezajlott rossz tapasztalatok miatt. A másik dolog az, hogy Õk csak az egyik tulajdonosok, és errõl meg kellett volna próbálni állapodni a többi tulajdonossal is... Felvetettük, hogy tudomásunk szerint történtek legalább a találkozóra vonatkozó lépések a vezetés részérõl, amik sajnálatosan "elutasításra" kerültek. A Polgármester Úr ezzel kapcsolatban természetesen nem tudott nyilatkozni, ezért a kialakult probléma megoldásának érdekében megkértük, hogy köztiszteletnek örvendõ, személyes befolyását kihasználva próbáljon meg lépéseket tenni erre vonatkozóan. Erre kezdeményezés szintjén ígéretet kaptunk. Remélhetõleg a héten sorra kerülõ rendkívüli közgyûlésig így legalább találkozhatnak egyetemlegesen a felek egymással, és akkor ebbõl a tényezõbõl fakadó indok már elhárulhat a megegyezés elõtt. A harmadik indok az volt, hogy ha mégis megvalósulna a részvényjegyzés, amiben eddigi arányuk felett nem tudnának részt venni, ekkor az új többség, korlátlan szabad keze birtokában, bármikor úgy tudná alakítani az eseményeket, hogy akár újabb vállalásokra "kényszeríthesse" Õket, és mint közpénzekkel gazdálkodó szervezet, nem lenne szerencsés ha Önmagukhoz képest nagyobb igényeknek kellene megfelelniük, mint amit teljesíteni tudnának. Mindenki által elismert tény, hogy számukra kiemelten fontos a ZTE FC. sorsa és ha nem tudnak belemenni esetleges újabb dolgokba, akkor az a visszájára is elsülhet számukra (nem lenne szerencsés, ha bármikor is bûnbakká válhatnának). Itt ismét felvetõdhet az erre vonatkozó garancia kérdése...
Szóba került még a régi adósságok kérdése is. Az elmondás alapján az Rt. teljes függetlenséget és szabad kezet kapott mûködésében, emiatt alakulhatott ki a jelenlegi helyzet. Sajnos a kontrol mértéke szintén emiatt is volt talán gyengébb a korábbiakban, viszont megtudtuk, hogy a korábbi teljes vezetõség is, egyetemlegesen felel a kialakult hiányokért, amik a túlköltekezéses gazdálkodás számlájára írhatók. A konkrét konzekvenciákra nem kaphattunk teljesen egyértelmû választ...

A rövid távú folytatással kapcsolatban elhangzott, hogy a héten még lesz több egyeztetés, újabb rendkívüli önkormányzati közgyûlés, remélhetõleg tulajdonosi érdekegyeztetés és csütörtökön közgyûlés, ahol minden eldõl majd. A helyzet jó megoldásához viszont sajnos sokkal közelebb nem jutottunk ezen az estén...

Szólj hozzá!