A korábbi mérkõzések folytatásaként magabiztos önbizalommal indultunk eddigi túráinkhoz képest, új célpont felé.
Az utat legtöbben személyautókkal és egy 30 fõs különbusszal tettük meg néhány megállóval tarkítva. Megérkezésünk után a "stadiont" keresve meglepve tapasztalhattuk, hogy az útbaigazítás és a vonuló emberek, egy a fõ utcától elég nagy távolságra lévõ mellékutcácskán tartanak valamiféle, inkább kerítéssel határolt "legelõ" felé. A közönség szépen gyûlt, sok hazai ismerõs arc is megérkezett a kezdésre. Néhányan kicsit elkeveredtek, így a drapik kirakása már belecsúszott a kezdésbe, ami magabiztosnak is tûnt. A vendégszektornak nevezhetõ öt soros szerkezetet félig ki is töltötte az a közel kétszáz, java részben civil szurkoló, akik többek között egy jó dunai halászlé reményében is érkeztek ezen a napon Paksra, a könnyed elvárható gyõzelem mellett.
A mérkõzés viszont olyanra sikeredett, mint amilyen az arra történõ rálátás is volt. Az elsõ félidõ valahogy lecsordogált, a második elején viszont egy rögzített helyzetbõl mi kerültünk hátrányba. A megfordításra tett kísérletek a "12" emberrel védekezõ hazaiak ellen, pedig csak mihaszna próbálkozások lettek, sõt a kitámadásoknak köszönhetõen, és a védelem megingása miatt újabb gólt kaptunk. Katasztrofálisan játszottunk… Szurkolásunk a kezdeti fellángolásból, inkább nyöszörgésbe, majd elégedetlenségbe csapott át. A helyi öregfiúk népdalkórusa lelkes, de évek óta inkább viccszámba menõ nagyon "változatos" rigmusokkal (volt vagy két fajta) bíztatta hõseit. A kínkeserves mérkõzés végén még minden indulat nélkül szerettük volna megvigasztalni játékosainkat, de ifjú titánunk kivételével sajnos nem jöttek oda meghallgatni, hogy nem csak az örömben, hanem a kisiklásokban is velük vagyunk!!! A hazautat ahogy érkeztünk, úgy is tettük meg. Voltak, akik busszal kalandoztak a régi ösvényeken (volt valami kés a szurkoló nyakánál, némi alacsonyan a késes ember feje felé szálló bútordarabokkal, a végén pár órás rendõrségi ejtõzéssel elõtte fûszerezett történet), voltak, akik maradtak volna még Pakson (ugyebár a már említett halászlé miatt is), de sajnos nyitva tartó helyet estig nem lehetett találni ezen a szombaton se, így hazaindultak. Néhányunknak egy helyi barát kocsmanyitó invitálásának eleget téve, azért mégiscsak sikerült összehoznunk a délután késõbbi részét, néhány ital (rendkívül finom pálinkák), majd egy "ezer"sálas szurkolói pubban elfogyasztott kiadós vacsora kíséretében (köszönet ezúton is a közremûködõknek…). A hazaút tanulságlevonását két részben lehetne összefoglalni:
- a csapat életében sajnos eljött a sikerszéria utáni mélypont idõszaka, de szerencsére a pofon olyan kijózanítóan érkezett (megfelelõ helyen és mértékben), ami remélhetõleg felrázza a csapatot a sikeres folytatáshoz,
- a támadósorunk alapfelállásán nagyon el kellene gondolkoznia végre a mesternek, mert mondjuk ki õszintén nevén nevezve, Ferenczi játéka, immár mérkõzésrõl - mérkõzésre a kezdeti jó játék után mélyen az átlag alatti. Nem ártana szerintünk neki egy kis pihenõ, a télen pedig akár le is cserélhetnénk végleg valami hasznosabb játékosra…