Kíváncsian
vártuk, hogy sikerül-e a Csapatnak a félig
kész, ám már most impozáns
látványt nyújtó újvárosi
stadionban a Dunaferr elleni évek óta
tartó rossz sorozatot megszakítani. A
vendégszektorban kb. 40-en lehettünk, melybõl
3 kocsit számlált az Armada. A kerítésre
csak a hajós zászló és az
Ultras drapija került. Mellette akasztottunk ki
egy frissen festett zászlót, Simon Tibor,
az egykori legendás ferencvárosi játékos
emlékére. Eredetileg egy jókívánságnak
készült, de a megelõzõ éjszaka
tragédiája miatt lerövidült…
A mérkõzés gyászszünettel
kezdõdött. Az elsõ félidõben
nagyon jó játékot láthattunk
kedvenceinktõl, simán leiskolázták
az újvárosiakat, akik ennek ellenére
a vezetést azért megszerezték,
igaz a félidõre már mi vonultunk
elõnnyel. Az elsõ félidõben
szurkolás nem hangzott fel egyik féltõl
sem, az országos megemlékezés keretében,
mindössze a gólokat követte hangzavar.
A második félidõben már
hangunkkal is támogattuk a Csapatot, mely nagy
nehezen kivédekezte a 45 percet. Nagyon nagyot
fordult a játék képe, végig
a hazaiak irányítottak, talán ezt
ellensúlyozván is szektorunk minden tagja
lelkesen kiabálta az egyszerûbb rigmusokat.
Sõt, a játékkal való együttélésünket
Dubraviczky játékvezetõ is díjazta.
: Lefújás után a játékosokkal
kölcsönösen ünnepeltük egymást,
majd a hétvégi derbi fontosságát
hangoztatva egy-két gyalázkodó
rigmus is megszólalt.
Az
újvárosiak szinte a kapu mögötti
részen elfértek, szervezett csoportnak
a nyoma sem volt.
Végszóként
idézném az egyik szurkolónkat,
aki természetesen a szombati derbire gondolva
fogalmazta meg óhaját elbúcsúzáskor:
"Szombaton aki él és mozog…"
- Úgy legyen!
