ado

 

ztefbk.hu

 

 

 

Látogatóink száma:

Az oldalon található írásos és képanyag másodközléséhez az Armada elõzetes engedélye szükséges

 

 

 

Armada93 - Zalaegerszeg


2008. november 15.! Végre eljött az a nap, amire a 2008/2009-es szezonkezdet óta vártunk. Az előkészületek hosszú heteken keresztül tartottak, az ötletek tömkelegét megrostálva a következő megvalósítás mellett döntöttünk. A meccs elején 50 kis fehér füstbomba és 20 stróboszkóp nyújtotta piro show-ból emelkedett ki Zalaegerszeg város címere, a kerítésen pedig egy kiírás, egyik dalunkból idézve: „Zalaegerszeg nekem a legszebb”. A koreó ötlete és kivitelezése teljes egészében az Ultrasé volt. Azonban az Armada sem maradt adós, a görögtüzek beszerzését ez a csoport vállalta, hogy a második félidő elején lángba boríthassuk a Nyugati lelátót. Természetesen a meccs „lereagálásra” is gondoltunk, ezért a félidei piro látványra allokált 80 görögtűz mellé még 30-at szintén magunkkal vittünk. A koreográfia szombat délelőtt lett véglegesítve és utoljára elpróbálva. Voltak, akik ezután már nem mentek haza, hanem megkezdték az alapozást az „előadásra”...

A teljes beszámoló - Armada, Ultras közös - elolvasásához katt ide.


Örök góllövő listával kiegészített, frissített statisztikai adatok itt találhatóak az ősz zárása után.


Fantasztikus győzelem a szuperrangadón!

ZTE - Haladás 3 : 2

A képek ide kattintva érhetőek el (folyamatosan bővűlnek).

Ide kattintve pedig egy "best of ZTE-Haladás" gyűjtemény érhető el (szintén folyamatosan bővül). Ehhez az oldalhoz várjuk az elkészült, összeállított videókat és képeket e-mail-en vagy a fórumban.

flares


Felkerültek az Újpest elleni képek. Klikk


A hétvégi bajnoki fordulót háttérbe szorító döbbenetes dunaszerdahelyi eseményekről egyik társunk egy internetes újság kérésére készített beszámolója itt is megtekinthető, míg a pénteki ZTE - UTE meccsről ide lesznek feltöltve képek.

ZTE – Fehérvár

Nem gondoltuk volna, hogy a 4 év után újra megrendezésre kerülő ZTE – Haladás előtt egy Vidi meccsen történtekkel részletesen kell foglalkoznunk ezen a honlapon – még úgy sem, ha történt volna bármi is – de az RBD oldalán megjelent erős csúsztatások miatt mind az Ultras Zalaegerszeg, mind az Armada néhány tagja úgy gondolta, hogy egy-egy rövid beszámolóval azért érdemes rámutatni a zegi álláspontra is. A történteket azért két beszámolóban olvashatjátok, mert az RBD-s mese csak az Armadáról beszél, holott a zegi szurkolói életnek meghatározó csoportja az Ultras is, akik természetesen alkalomadtán más úton járnak, jártak.

Ahogy az Armada látta...

A meccs előtt kb. fél órával 40-50 fős brigáddal indultunk a stadion felé. Állandó kísérőink most is hűségesen ott autóztak mögöttünk... Már majdnem bekanyarodtunk a Stadion utcába, amikor jött a telefon, hogy egy 15-20 fős fehérvári brigád a templom parkolóban van. Azonnal visszafordultunk és a Balaton szállónál a sarkon találkoztunk. Mindkét fél felállt, a rendőrök közöttünk, könnygáz, gumibot, mindkét irányba. Azonban egyik fél sem adott annyi plusszt a szituációhoz, hogy átmenjen a rendőrök között, így még csak ütésváltás sem történt. A rendőri erősítés kb. 1 percen belül a helyszínen volt, és ezután keményen szétszedték a küzdeni vágyókat.

A meccsen mindkét fél végig szurkolt, a hangulat jó volt. A fehárváriak családi szektor elleni támadása nem az a tett, amivel büszkélkedni lehetne. Ilyen alapon az ország összes stadionjában meg lehetne támadni a vendégszektor mellett tanyázó integető kisfiúkat és a szüleiket. Nagy bátorság kellett hozzá.

A mérkőzés után kb. 30 fő megpróbálta a Plaza parkolóban betámadni az autós fehérváriakat. A szitu szinte megszólalásig ugyanaz volt, mint a meccs előtt. A rendőrök közti átvágást egyik fél sem adta, így igazából semmi sem történt, itt sem.

Ezután a mieinket visszaterelték a törzskocsmánkhoz. A fürkészek jelentése szerint a fehérváriak kb. 30-an a Shell kúton voltak. Hosszas telefonálgatás után le lett egyeztetve egy randevú. Összeállt egy a fehérváriaknál kicsivel alacsonyabb létszámú társaságunk, majd közöltük velük, hogy 10 percen belül ott vagyunk. A hívás időpontjában a fehérváriak még a helyszínen voltak (immáron nem a Shell kútnál), de mire odaértünk már hűlt helyük fogadta a brigádot.

Ezek a tömör száraz tények. Eddig sem elemeztük ellenfeleink rólunk szóló írásait túlságosan mélyen, ezután sem fogjuk megtenni. Tudjátok, van egy mondás szurkolói berkekben: „aki ott volt, tudja mi történt”.

Ahogy az Ultras Zalaegerszeg látta...

A csapat enyhén szólva is szánalmas produkciója ellenére kb. 50-en gyülekeztünk a szokásos helyen, majd kis kerülővel indultunk a stadion irányába. Útközben befutott egy telefonhívás, hogy a fehérváriak nem messze tőlünk, a nagy-templom parkolójában vannak, mintegy 20 fővel. Azonnal visszafordultunk, nem sokkal később meg is láttuk a vendégeket. Viszont a kísérő kommandós kisbusz is a helyszínen volt, amelyből azonnal ugráltak ki a rendőrök és elkezdtek hadonászni a kellékeikkel. Azt is megtapasztalhattuk, hogy milyen minőségi az új gázuk. Ütésváltás sem a járdán, sem az úttesten, sem a járdaszigeten, sem a zebrán nem alakult ki. Közben megérkezett a robotzsarukhoz az erősítés is, ezért új útvonalon próbáltuk megközelíteni a Grimm-mesék szerelmeseit. Míg ők szépen sétálgattak, addig mi egy mellékutcán keresztül próbáltunk a közelükbe férkőzni, ahol történt egy kis összezörrenés a rendőrökkel. A meccsig már nem volt vissza sok idő, és a fehérváriakkal sem találkoztunk a hátralévő párszáz méteren. A meccsen sok említésre méltó dolog nem történt, azon kívül, hogy a vidisták a 2. gólunk után dühükben átugráltak a családi szektorba, megindultak pár 8 éves kisgyerek és anyukáik felé, majd pózoltak egyet fotósuknak.

A 90 perc leteltével a sportcsarnok mögötti parkolóhoz indultunk. Itt újból találkoztunk a vendégekkel, de pofon itt sem csattant el. Kezdetben nem volt sok rendőr, de pár kocsisorral hátrébb már csillogtak a sisak-plexik. Székesfehérvári „barátaink” számon kérték a rendőröket, hogy miért nem minket szorítanak ki, és miért körülöttük ugrálnak. Végül a „rend éber őrei” kiszorítottak minket a parkolóból, elindultunk a belváros felé, mikoris csörrent a telefon, hogy egy városszéli benzinkúton várnak ránk. Időbe telt, míg kocsikat szereztünk, azonban mire leértünk a red-blue debils új helyszínt választott... Gondoltuk, hogy már nem csak a kezdeti 20 fő vár ránk, ezért még bevártunk egy autót, míg egy másikat elküldtünk egy kis terepszemlére. A körültekintés eredményeképpen realizáltuk, hogy kb. 25-30 fehérvári várt ránk eszközökkel (persze ezt nem fotózták le, hiszen vicces gyerekek). Ennek ellenére 22-en elindultunk, de mire 10-15 perccel később odaértünk, már senki nem volt ott. Matiné kedvelő „barátaink” még az egyik borosüvegüket is ott felejtették. Nem tudjuk, hogyha egy másik zalai településen ráérősen vacsoráztak, akkor miért nem tudtak még várni negyed órát ránk, biztosan előre kikérték a vacsorát. Mi nem kívánunk meséket és legendákat írni és felesleges hazugságokkal rágalmazni másokat, mi ezután sem ezzel szeretnénk kitűnni!

Mint ahogy eddig, ezek után sem fog egyik egerszegi csoport sem különböző fórumokon vitázni senkivel a meccs előtt, alatt, után történtekről.


Bővült a Galéria. A nyári focitornáról pár kép itt, a ZTE-Kaposvárról itt és a ZTE-Kecskemétről itt.

Friss statisztikák itt.


Néhány közérdekű annak, aki nem tudna róla…

Idén szezonkezdetre ténylegesen is kettévált a szurkolótáborunk. Az Armadának - valljuk be őszintén - nem sikerült az évek alatt jelentősen megújulnia, tagjai a ZTE szeretete ellenére kicsit kiöregedtek már a minőségi szurkolás és a vele járó egyéb dolgokból. Ez hívta életre a fiatalabb generáció által létrehozott Ultras Zalaegerszeget, amely lehetőséget ad egy új típusú, de saját hagyományainkra épülő csoporthoz való csatlakozásra bárkinek, akit arra érdemesnek találnak. Az idegenbeli túrákra is főként Ők fogják elkísérni majd a csapatot, ehhez átadtuk részükre a dobot, a szócsövet, az utazásszervezési kapcsolatainkat, tapasztalatainkat, stb. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy le kellene írni bennünket a későbbiekben, az Armada továbbra is él, és élni is fog! Csak a már 30-35 éves korosztály egzisztenciális, családi hátterét is figyelembe véve jobban meg fogjuk válogatni túráinkat, általános fellépéseinket, akcióinkat. Mint mindenki láthatta itthon ismét a kapu mögül szurkolunk, ami a korábbi állóhelyi rész lezárása miatt alakult így elsősorban. A ZTE vezetősége, viszont nagyon kedvezményes bérlet illetve jegyvételi lehetőséget biztosított ehhez, azon kívül, hogy a szektort is szurkolásra alkalmassá tették. Reméljük, idővel meg is töltjük majd ezt a részt, ráadásul a már családos régi tagjainknak is lehetősége lesz így, kényelmes körülmények között, családjukkal együtt bíztatni kedvenceinket.
A honlapról… Természetesen a keretek adta lehetőségek között továbbra is folyamatos frissítésekkel, felhívásokkal, képekkel fogunk jelentkezni. Nemcsak saját magunkról, hanem lehetőséget adunk az új csoport részére is megszólalásaikhoz, képeikhez, hozzászólásaikhoz. Minden csipp-csupp mérkőzésről viszont ne várjatok beszámolót. Csináltuk egy darabig, és miután mégcsak érdemi hozzászólásokra sem sikerült ragadtatni senkit a leírtakkal kapcsolatban, nem láttuk értelmét a további rendszeres, „kötelező szagú” írásoknak. Viszont mindig jelentkezni fogunk akkor, ha olyan horderejű mérkőzés, esemény történik, ami a klaviatúra püfölésére ingerel bennünket…

… és ilyen meccs volt az MTK elleni hazai.

Nagy reményekkel nem vártuk ezt a péntek estét, többen is inkább a sörük mellett maradtak valahol egy képernyő előtt. Akik kilátogattak, azoknak az elmúlt lélektelen hazai mérkőzések, a csúfos kispesti kudarc után nagy meglepetésben lehetett részük. Azon kívül, hogy a csapat néhány poszton kicserélődött, a fejekben fedezhettük fel a legjelentősebb változást. Ötletes, gyors, gólratörő játék folyt a gyepen, és ez a mi hangulatunkra is jótékony hatással lett. Végül a félidő hosszabbításában gólra is sikerült váltanunk Meye révén az addigi fölényünket. Tombolt a szektor, vidáman fogytak a sörök a szünetben, és a TV-ben látottak alapján még a képernyő előtt maradtak is megérkeztek, várván a folytatást. A második félidő is parádésan indult, mindjárt az elején még két gólt rámoltunk az évfordulóját ünneplő vendégkapusnak Balázs Zsolti és Hajdú révén. Zúgtak a dalok, amibe belefért egy kis „edzés” is, a már rég látott és nagyon várt szomszédváriak ellen… A félidő boldogan telt, a lefújást követően nagy ünneplésre készültünk. Hőseinkre várva azonban ekkor nézeteltérés támadt a biztonságiakkal. Ki kivel, miért és hogyan kezdődött, miért bomlott meg egy gumibottal csépelő sárga mellényes elméje, stb. ebbe itt nem mennénk bele, az ünneplésünket viszont tönkretette. Az este hangulatát a bázison is, sajnos már nem a dicsőséges meccs határozta meg, hanem inkább az azt követő események…

Ez volt az a mérkőzés, amelyet jó, hogy közvetített a TV, jóhírét keltve ezzel a ZTE focijának, így remélhetőleg a jövőben még többen tekintik meg személyesen a csapat meccseit.

Képek a Galériában.


Parádés siker a bajnok ellen!

ZTE - MTK 3 : 1

Beszámoló hamarosan...

kép

forrás: www.zte.hu


VI. Baráti Kör Kupa beszámoló a ztefbk.hu-n.


Végre itthon maradt a Kupa!!!

A 8 zalaegerszegi csapatból 3 is bejutott a legjobb négy közé, ráadásul a 3-ból 2 csapat az általunk indított Armada és Alibi volt. A két csapatunk külön ágon érkezett, így akár házidöntő is lehetett volna. Az Armadát a pápai Fradisták búcsúztatták, míg a másik ágon az Alibinek sikerült tovább mennie.

A döntőben egy jól eltalált lövéssel sikerült 1-0-ra nyernünk, így 2008-ban - végre - haza került a Kupa az Alibi jóvoltából. Szép volt fiúk!

Részletes beszámoló később.


VI. ZTE Football Baráti Kör kupa Takács Jenő emlékére - friss információk

Sponsors

Csoportbeosztások:

A. CSOPORT
1. ABERRÁLTAK 2
2. DANI ÉS BARÁTAI
3. CANNIBALS
4. LENDVA

B. CSOPORT
1. ARMADA
2. WEST-HUNGARY TEXTIL
3. FTC JUNIORS
4. SOPRON

C. CSOPORT
1. TORCIDA
2. ABERRÁLTAK 1
3. 16-OS SZEKTOR FERENCVÁROS
4. VARAZSD

D. CSOPORT
1. ALIBI
2. ZTE BARÁTI KÖR
3. PÁPA-FTC
4. GLASGOW RANGERS

Menetrend:

Csoportmeccsek 11.00 - 16.30
Kieséses rendszer 17.00 - 19.00
Döntők 19.00 - 20.00

Menetrend A-B csoport:
11.00 ABERRÁLTAK 2 - DANI ÉS BARÁTAI
11.25 ARMADA - WEST HUNGARY TEXTIL KFT
11.50 CANNIBALS - LENDVA
12.15 FTC JUNIORS - SOPRON
12.40 ABERRÁLTAK 2 - CANNIBALS
13.05 ARMADA - FTC JUNIORS
13.30 DANI ÉS BARÁTAI - LENDVA
13.55 WEST-HUNGARY TEXTIL KFT - SOPRON
14.20 ABERRÁLTAK 2 - LENDVA
14.45 ARMADA - SOPRON
15.10 DANI ÉS BARÁTAI - CANNIBALS
15.35 WEST-HUNGARY TEXTIL KFT - FTC JUNIORS
16.00 "PÖRKÖLT SZÜNET" A CSAPATOK SZÁMÁRA
17.00 NEGYEDDÖNTŐ I (A CSOP. 1. - B CSOP. 2.)
17.25 NEGYEDDÖNTŐ II (A CSOP. 2. - B CSOP. 1.)

Menetrend C-D csoport:
11.00 TORCIDA - ABERRÁLTAK 1
11.25 ALIBI - ZTE BARÁTI KÖR
11.50 16-OS - VARAZSD
12.15 PÁPA-FTC - GLASGOW RANGERS
12.40 TORCIDA - 16-OS
13.05 ALIBI - PÁPA-FTC
13.30 ABERRÁLTAK 1 - VARAZSD
13.55 ZTE BARÁTI KÖR - GLASGOW RANGERS
14.20 TORCIDA - VARAZSD
14.45 ALIBI - GLASGOW RANGERS
15.10 ABERRÁLTAK 1 - 16-OS
15.35 ZTE BARÁTI KÖR - PÁPA-FTC
16.00 "PÖRKÖLT SZÜNET" A CSAPATOK SZÁMÁRA
17.00 NEGYEDDÖNTŐ III (C CSOP. 1. - D CSOP. 2.)
17.25 NEGYEDDÖNTŐ IV (C CSOP. 2. - D CSOP. 1.)


VI. ZTE Football Baráti Kör kupa Takács Jenő emlékére

Az idei focitorna egykori játékosunk, Takács Jenő emlékét őrzi, aki tavaly távozott a ZTE családból.

Időpont: 2008.06.07., 11.00 óra
Helyszín: Zalaegerszeg, Ifjúsági sportcentrum

A tornára idén 16 csapatot hívtunk meg, bővítve elsősorban a külföldi résztvevők körét. Így érkeznek szurkolók Skóciából, Szlovéniából illetőleg várjuk egy erdélyi és egy horvát csapat visszaigazolását még.

Az induló csapatok 4 darab 4 fős csoportba lesznek sorsolva, ahol körmérkőzés keretében alakítják ki a csoport sorrendet. Minden csoportból az első 2 csapat jut tovább az egyenes kiesési szakaszba.

A sportnapot ezúttal is gyerekfoci, sörsátor - természetesen Tv-vel, hiszen ez az EB nyitónapja - és vadpörkölt színesíti.

A torna várható befejezése este 8 óra, amit a hagyományoknak megfelelően éjszakába nyúló buli követ.


Különbusszal Győrbe

A ZTE Football Baráti Kör különbuszt indít szombaton (2008.03.29) a Győr - ZTE labdarúgó mérkőzésre. A részvételi díj 2500 Ft/fő, indulás 11 órakor a ZTE Aréna elől.


Ezúton tájékoztatunk minden ZTE szurkolót, hogy a holnap 16:00-kor kezdődő siófoki fellépésünkkor a számunkra kijelölt hely a stadionban a - szokásos - H-szektor, amelynek bejárata a Shell kút mögött lévő Aradi vértanúk utca felől van. Ebben az utcában van lehetőség parkolásra is.


Különbusz Siófokra

A ZTE Football Baráti Kör a 2008. március 22-én megrendezésre kerülő BFC Siófok-ZTE FC bajnoki mérkőzésre autóbuszos utazást szervez.

A busz indulása: 2008.03.22-én 12 órakor a ZTE stadion elől.
Részvételi díj: 2500 Ft, amely a belépőjegyet is tartalmazza!
Érdeklődni és jelentkezni a 06-20-324-2257-es telefonszámon vagy az Alibi Pubban lehet.


Különbusz Diósgyőrbe

A ZTE Football Baráti Kör szurkolói különbuszt indít a Diósgyőr - ZTE mérkőzésre. A részvételi díj 6500 Ft/fő (ami a belépőjegyet is tartalmazza). Jelentkezni az Alibi pubban lehet.

Indulás: 2008.03.08-án szombaton 8.00 órakor a ZTE aréna elől.


Emléksál

Jubileumi mérkőzésre kerül sor 2008. február 23-án Pakson, amikor a ZTE FC 1000. élvonalbeli bajnoki mérkőzését játssza. Ebből az alkalomból korlátozott számban emléksál készül, ami február 15-től már kapható lesz a ZTE klubház marketing irodájában, és a február 20-i Győr elleni Ligakupa mérkőzésen is. A sál ára 2000 HUF. Rendelni utánvéttel a chris@ztefc.hu címen lehet.

Emleksal


Téli teremtorna

2008.01.26-án szombaton került sor a II. ZTE Football Baráti Kör téli teremtornára Zalaegerszegen, az Andráshidai Általános iskolában. A tornán a ZTE szurkolói csoportokon kívül bemutató jelleggel pályára lépett a ZTE legifjabb korosztálya is, hatalmas közönségsikert aratva. Reméljük viszontlátjuk őket még NB1-es mérkőzéseken is! A csoportküzdelmek során az "A" csoport eredményei alakultak érdekesebben, itt két forduló után az Alibi biztos csoportelső volt, míg a második helyért a Spontán Bt. és a West Hungary Textil küzdött, de nem egymás ellen, hiszen az első körben 5:5-re végeztek. A Spontán Bt. legyőzte az addig jól teljesítő, de erre a meccsre elfáradó Aberráltak csapatát, míg a West Hungary 0:2-ről fordított 3:2-re az Alibi ellen és továbbjutónak tűnt egészen a lefújás pillanatáig, ekkor ugyanis kiegyenlített az Alibi, így a West Hungary veretlenül (3 döntetlen) ugyan, de búcsúzni kényszerült. A "B" csoportban lényegesen simábban zajlottak a mérkőzések, bár mindjárt komoly hagyományú rangadóval kezdődött a sorozat, hiszen Armada - Torcida összecsapás volt a csoport nyitó meccse. A meccsen gyorsan vezetést szerzett a Torcida, amire az Armada 3 góllal válaszolt. A hajrában szépített a Torcida és komoly küzdelem alakult ki az egyenlítésért, de az Armada megőrizte egygólos előnyét. Itt két kör után a B-13 és az Armada csapata két győzelemmel állt az élen és a zárófordulóban a csoportelsőségről döntöttek egymás ellen. A mérkőzés 1:1-es döntetlennel zárult, ami jobb gólkülönbségük révén az Armada csoportgyőzelmét eredményezte.

Az elődöntök sorrendjében változás történt a menetrendhez képest, így a Spontán Bt. kezdett az Armada ellen. Utóbbiakat valószínű megzavarta a menetrendváltozás, mert a Spontán fiataljai gyorsan berámoltak 4 gólt kezdés gyanánt. Az Armada lassan ébredt, de az első félidőben csak szépítésre futotta, többek között az ellenfél kapusának remek védéseinek köszönhetően is, így 5:1-es, a Spontán számára megnyugtatónak mondható előnnyel fordultak a csapatok. Azonban a második félidőben az Armada beleadott apait-anyait és sok helyzetet kidolgozva "Öreg Ginya" vezérletével folyamatosan dolgozta le a hátrányát, de a mérkőzést megfordítani már nem tudta. Az izgalmas és gólgazdag elődöntőt végül 7:5-re a Spontán Bt. nyerte. A másik elődöntőt az Alibi simán hozta 4:1-re a B13 ellen, a végeredmény szempontjából, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Alibi kapusa szinte mindent labdát megfogott.

A harmadik helyért zajló mérkőzésen a pihentebb Armada gárdája örömfocit bemutatva 4:0-ra diadalmaskodott a csalódott B-13 ellen. A döntőben aztán a Spontán Bt. 4-1-re diadalmaskodott az erejével elkészülő Alibi ellen. Ezt követően került sor az eredményhirdetésre, ahol minden résztvevő csapat és a különdíjazottak is ZTE relikviákat vehettek át amelyet a klub biztosított. A legjobb kapus díját Lahocsinszky Sándor - Alibi, a gólkirályi címet Gáspár Dávid - Spontán Bt., a torna legjobb játékosa címet pedig Fülöp Ferenc - Armada érdemelte ki. A résztvevő csapatok véleménye alapján jól sikerült rendezvényen vagyunk túl, ahol vidám hangulat uralkodott egész nap. Folytatás nyáron, a szabadban! :-)


Gólparádé az utolsó 2007-es mérkőzésünkön

ZTE - Tatabánya 7 : 0
Liga-kupa


Fehérvár - ZTE beszámoló itt.


Elkészült a megújult ZTE Football Baráti Kör honlapja, amelyet minden ZTE szurkolónak, legyen az szurkolói csoport tag, vagy csoporton kívüli, ezúton is ajánlunk. Utazással kapcsolatos aktualitások, statisztikák, ajándéktárgyak képezik jelenleg a honlap gerincét, amely feltehetően az utánpótlás rovattal rövidesen bővülni fog. Klikk ide


Újabb fehérvári kudarc, csak most a bajnokságban

Fehérvár - ZTE 2 : 0

Beszámoló és képek rövidesen.


Katasztrofális, szégyenteljes fellépés a Liga elődöntő visszavágón

Fehérvár - ZTE 3 : 1 (hosszabbítás után)

Kiestünk...


Sima győzelem az utolsó őszi hazai meccsen

ZTE - Sopron 4 : 0


A bajnokin is legyőztük a REAC-ot idegenben, ráadásul hátrányból fordítva

REAC - ZTE 1 : 2


Liga kupa elődöntő
Első mérkőzés

ZTE - Fehérvár 2 : 1


100%-os egerszegi szombat!

ZTE - REAC 3 : 0

ZTE - Körmend 69 : 68

A már-már "unalmasan" sima Liga kupa visszavágó után páran átruccantunk a csarnokba, ahol egy nagyon jó hangulatú, a végsőkig izgalmas kosármeccset is végig szurkolhattunk. Ezúton is gratulálunk a kosarasoknak a fantasztikus győzelemhez az örökrangadó idei - alapszakaszbeli - itthoni felvonásán.

A kosárszurkolók által készített koreo és kiírás ide kattintva nézhető meg (egyelőre csak gyenge minőségben).


Magabiztos győzelem a sereghajtó ellen

ZTE - Tatabánya 4 : 1


Vereséggel felérő döntetlen

ZTE - Vasas 3 : 3

Beszámoló


Integrál DAC - ZTE 2 : 1

Magyar kupa, legjobb 16 közé kerülés

Ezt a szégyent azért nem szeretnénk szó nélkül hagyni... A magyar bajnokság megnyerése szerintünk sokkal nehezebb feladat, mint elhódítani a MK-t. A bajnoki címre esélyes csapatok közül a MK-ból kiesett az Újpest az MTK - és sajnos most már mi is. A bajnokságban jelenleg 8 pont a hátrányunk a Honvéddal szemben, ami még a Vasas meccs esetleges bukása esetén is behozható, hiszen még 21 forduló van hátra. A fentiek tükrében érthetetlen, hogy miért álltunk fel egy felforgatott csapattal az Integrál ellen. Aki ezt a döntést hozta, az a presztízsveszteségen kívül kiiktatta az egyik legkönnyebb ágon történő nemzetközi kupában való indulás esélyét is. Véleményünk szerint kutya kötelességünk lett volna a legerősebb összeállításban pályára lépni és behúzni a meccset, majd - szükség esetén - a Vasas ellen pihentetni egy-két embert.


Az elmaradt MTK - ZTE híradás

A már mumusnak számító MTK elleni idegenbeli szereplésre olyan 90-100 drukker gyűlt össze a vendégblokkban, melyből mindössze olyan tucatnyian vállaltuk fel a csapat aktív buzdítását. A meccset jól kezdtük, vezettünk, majd idén nem először vezetésből fordított az ellenfél és a végén 4-1-re alulmaradtunk a minket jócskán lefocizó MTK-val szemben.

A meccs kezdetekor egy Árpád-sávos lobogót feszítettünk ki, melyet 1(!!!) percen belül heves, de fellépésében korrektnek mondható rendezői válasz követett. A zászlót azonnal le kellett szedni, mert „felül” valakinek nagyon nem tetszett. Megtettük... Ezt egy „RIA-RIA-Hungária” skandallum követte, mely úgy látszik már sok volt a „fentről intézkedőknek”, ugyanis néhányunknak azonnal el kellett hagyni a stadiont. Elszomorító, hogy ide süllyedtünk, hogy már a saját Hazánkat se éltethetjük és egyik legősibb történelmi zászlónkat se vállalhatjuk fel büszkén.

Magyarország, 2007...


A mi szemszögünkből a Kaposvár és a Kispest elleni bajnoki mérkőzések illetve a bosnyákok elleni válogatott találkozó.

Kispest - ZTE 2 : 1

ZTE - Kaposvár 2 : 1


Súlyos vereség a magabiztos kezdés után

MTK - ZTE 4 : 1


ZTE - Győr 0 : 0



Magabiztos győzelem a Siófok ellen kétszer egymás után

Liga Kupa

ZTE - Siófok 4 : 0

NB1

ZTE - Siófok 2 : 0

Képek

Az idén feljutott ellenfelünk okozott már néhány meglepetést ebben a szezonban, de ettől függetlenül nem tartottunk túlzottan tőlük a mérkőzés végkimenetelét illetően. Várakozásaink beigazolódtak, és az első félidőben kimondottan kellemetlen ellenfélnek bizonyult aznap esti riválisunk. A második félidőre azután átvettük az irányítást, így Waltner Robi ismét duplázhatott. Ezzel a meccset el is döntötte javunkra. Szurkolásunk átlagosnak volt mondható, a közönséget a második félidő remek megnyilvánulásai alapján szintén sikerült bevonnunk olykor a bíztatásba. Siófokról is érkeztek néhányan, a második félidőig szép csendben elszurkolgattak magukban, a „felelgetősbe” sajnos bele is pofáztak, azonban különösebb affér nem történt. Koreográfiát ezen az estén nem csináltunk, viszont a bázison ünneplés közben elnyomtunk néhány tűzijátékot a környéken lakók nagy „örömére”…

Szombaton, a nyáron jól erősítő Győr érkezik hozzánk, a meccs az eddigi rapszodikus hagyományokat követve még eléggé „fekete ló”, de bízzunk a legjobbakban!


Liga kupa

Kaposvár - ZTE 0 : 2

Kb. 40 ZTE szurkoló volt Kaposváron, amelyből 15-en végigszurkoltuk a meccset, aminek fiataljaink nagyon örültek. Többször is kitapsoltak meccs közben, a lefújás után pedig Horváth Andris vezérletével azonnal jöttek a vendégszektorhoz. Úgy gondoljuk, van egy-két srác aki elég jó, de a realitás az, hogy a jelenlegi nagycsapatunk érdemben erősebb a saját nevelésű fiatalokból összeállított csapatnál. De jó ötlet ez a Liga kupa, meg az NBIII-ban való szerepeltetés, mert így tudnak meccsrutint szerezni, s gyorsabban bekerülhetnek az első csapatba is.

 Csak a Zete!


Gólzáporos mérkőzésen vereség a címvédőtől

DVSC - ZTE 3 : 2

Sima győzelem

ZTE - DVTK 4 : 1

Döntetlen Újpesten

Újpest - ZTE 1 : 1

Győzelem az első fordulóban!

ZTE - Paks 3 : 1

Búcsú a nemzetközi szerepléstől

Intertotó Kupa

Második mérkőzés: Rubin Kazany - ZTE 2 : 0
Első mérkőzés: ZTE - Rubin Kazany 0 : 3

Újra tornagyõzelem Sopronban

Ami nem sikerült pár hete itthon, az összejött a soproni focitornán, tekintve, hogy újra mi nyertük meg a soproni szurkolók által rendezett szurkolói focitornát.


Elõkészületi mérkõzések

ZTE - Varasd 0 : 1
2007.06.30., ZTE stadion

Debrecen - ZTE 0 : 2
2007.06.27., Bük Sporttelep

Rapid Wien - ZTE FC 1 : 2
2007.06.23., Bécsújhely


Ahogy a Fradisták és ahogy a tatabányaiak látták a focitornát.


5. Nemzetközi ZTE Szurkolói Focitorna

Színvonalas, izgalmas, fordulatokban gazdag meccsek jellemezték a szurkolók fõszereplésével lezajlott focitornát, melyet végül nem kis izgalmak közepette az elsõsorban kosárberkekben ismert és a csarnokokban elismert zalaegerszegi szurkoló csoport, a Torcida nyert meg. Részletes beszámolónk,továbbá az eredmények, díjazottak itt olvashatóak.

A tornán készült képek a galériában tekinthetõek meg. Ha a résztvevõk közül bárki igényt tart rá, esetleg eredeti méretben is tudunk küldeni.

 

foto

 

Ezúton is köszönjük a részvételt minden csapatnak és a támogatást a szponzoroknak!

West Hungary Textil Kft.
Zalavíz Zrt.
Kámán Ákos szurkoló
Györe Intertrans Kft.
Tanép Kft.
Légrádi Ferenc vállalkozó
Vadhûtõház
Bella pizzéria
Böjte ékszer
Chio
Pölöskei szörpüzem
Pepsi


Ahogy a kupagyõztes látta. Klikk ide


ZTE - DVSC beszámoló egy hosszabb videóval a szurkolásról és a görögtüzezésrõl. Tovább


Nem a Zenit lesz az ellenfél az Intertotó kupában

Az orosz kupadöntõ eredménye miatt a tavalyi orosz ötödik helyezettel, a Rubin Kazan csapatával vívjuk az elsõ selejtezõ mérkõzést az Intertotó kupában. A ztefc.hu információja szerint is egy jóval gyengébb ellenfélrõl lehet szó, így a továbbjutási esélyeink úgy tûnik, némiképp nõttek. Jelenleg mindössze 10-ek a bajnokságukban - 16 csapatos az orosz elsõ vonal is - 11 meccsbõl, 3 gyõzelem, 2 döntetlen és 6 vereség a mérlegük.

Részletesebb infók az alábbi linkeken:

A hivatalos oldaluk

Egy rövid videó a stadionjukról


Tatabánya - ZTE 0 : 3

Jó játékkal, méltón búcsúztattuk a 2006/07-es szezont Tatabányán. A túra beszámolója itt olvasható.


ZTE - DVSC 0 : 1

Sajnos vereséggel sikerült elköszönni a 2006/07-es szezon utolsó hazai mérkõzésén a Stadio-tól, de talán nem állunk messze a valóságtól, ha a szezon legjobb szurkolásaként aposztrofáljuk a már bajnok Debrecen elleni produkciónkat. Mindenestre a hangulat végig nagyon jó volt, s az utolsó percek piro-show-ja feltette az i-re a pontot.

Vác - ZTE 0 : 5

A már kiesett ellenfelünket nem túl jó mérkõzésen, de parádés végjátékkal mattoltuk. Waltner Robi mesterhármasa pedig reméljük bíztatást ad a sorsdöntõ, hazai Debrecen elleni mérkõzésre is. Az Újpest kikapott Tatabányán, így még mindig nyílt a végjáték. Szervezett szurkolóink közül a budapesti szekció néhány tagja vett részt ezen a találkozón.


ZTE - Kaposvár 2 : 1

Beszámoló itt.


Vasas - ZTE 4 : 0

A Paks elleni hazai mérkõzésen többen megsérültek, így nélkülöznünk kellet új kedvencünket Rajko Lekicet is. A csapat sajnos nem tudta rendezni sorait, így váratlanul belecsúsztunk egy nagy zakóba. A csapatot szervezett szurkolói szinten csak a keszthelyiek kísérték el. Hullámhegybõl hullámvölgy… Ráadásul újabb sérülések és a bíró nagyszerû ténykedésének eredményeként eltiltás is fogja súlytani csapatunk a következõ sorsdöntõ meccseken. Még szerencse, hogy a versenytársak is buktak meglepõ módon, így versenyben maradtunk a dobogóért folyó küzdelemben.


ZTE - Paks 4 : 0

Az õszi veretlenségi sorozatunkat megtörõ újonc csapat látogatott el hozzánk ezen az estén. Az õszi mérkõzés megdöbbentõ emléke és a vendégek meglepetéseket hozó szereplése, a mérkõzés elõtt bennünk is némi kételyt ébresztett annak végkimenetelét illetõen, de az elsõ félidõ végére iskolajátékkal és megnyugtató három góllal vonulhattak pihenõre játékosaink.
Az eredmény alakulásával párhuzamosan társaságunk szurkolói kedve is egyre nagyobb lett, amihez hozzájárult, hogy a második félidõben még növelni is tudtunk eggyel góljaink számát. Az ellenfél szurkolói bizakodva érkeztek, de a félidõre csapatuk szereplése láttán és a hûvösre forduló este miatt is jobban inkább csak drapériáikba takarózva üldögéltek egy idõ után. A mi kedvünk viszont görögtüzesre fordult az örömtõl, és ezzel köszöntük meg a megkönnyebbülést hozó végeredményt csapatunknak.


Pécs - ZTE 1 : 1

Szokásos idõben 5 - 6 kocsival és egy kisbusszal (Fighters) indultunk egyik kedvenc túránkra. Több megállót is beiktatva idõben érkeztünk Pécsre, így volt idõnk a már a belvárosban tartózkodó barátainkhoz csatlakozni, néhány jó sör erejéig. A stadionhoz érve sajnos úgy tûnt, hogy a beléptetés nem lesz zökkenõmentes, hisz a biztonsági szolgálatnak kiadott utasítások alapján, külön pecsétes papír hiányában, nem akarták beengedni a rendõrség által lepecsételt drapériáinkat - ilyet máshol még soha nem tapasztaltunk. Tovább


Búcsú a kupától idén is...

ZTE - DVTK 3 : 3

Nem egy behozhatatlan hátrányú elsõ mérkõzés után, bizakodva mentünk ki ezen a szerda délutánon ismét együtt a stadionba. A hivatalos készültség hasonlóan nagy volt, mint már a korábbi meccseken megszokhattuk, ezen a "meleg" tavaszon. Tovább


ZTE - Sopron 1 : 3

A Honvéd ellen kiharcolt gyõzelem után szombaton az elviekben gyengébb, a kiesés szele által is megcsapott Sopron csapata érkezett hozzánk. Nem is lehetett más a célunk, mint a három pont megszerzése bármi áron. Tovább


ZTE - Kispest 3 : 2

Gólgazdag, eseménydús mérkõzésen sikerült belehajszolni a csapatot a második hazai gyõzelmünkbe. Tovább


Kedves Olvasók!

Honlapunkra nem jellemzõ, hogy bármely fórumban történõ hozzászólás külön cikket eredményezzen a site-on - és ehhez a jövõben is tartani igyekszünk magunkat - de a "szusszanásnyi" bajnoki szünetben a Csapat, sõt, a Klub irányába megfogalmazott vélemény nyilvánítások között találtunk egy olyat a ZTE FC honlapján, amelynek közlését, népszerûsítését az érintettek irányába fontosnak gondoljuk.

Fontosnak gondoljuk anonymitása ellenére, mert a sorokat átható gyermeki õszinteség pontosan rámutat azon erényekre - feltétlen klubszeretet, lojalitás, áldozatvállalás, csapatszellem, meginghatatlan küzdõszellem, mentalitás, a futball õszinte szeretete - amelyeket a mindenkori ZTE játékosokkal, vezetõkkel és dolgozókkal szemben mi, azaz a ZTE szurkolói támasztunk.

A hozzászólás eredetiben itt olvasható.


DVTK - ZTE 2 : 1
(MK elsõ mérkõzés)
Visszavágó - új idõpontban - április 11-én.

REAC - ZTE 2 : 1


ZTE - Újpest 2 : 0

Enyhe tél után egyik "legmelegebb" tavaszunk következett, aminek persze még koránt sincs vége. Tovább


Gyõr - ZTE 2 : 1

A tavaszi második fordulóban Gyõr helyett Gyirmótra látogattunk, mivel a gyõri stadion átépítése miatt itt fogadta csapatunkat az ETO. A Fighters két mikrobusszal, míg az Amici és az Armada tagjai autókkal érkeztek. A stadionnak semmiképp nem nevezhetõ pálya egyik kapu mögötti részén elhelyezett fatákolmányon foglalt helyet a mintegy 60 vendég szurkoló, a hosszanti lelátó tõlünk távolabbi végén pedig a hazai gyõriek zászlók és mindenféle külsõségek nélkül. A meccset kb. 400 nézõ figyelte a helyszínen ami kiváló kritikája a mai magyar labdarúgást körülvevõ miliõnek. Tovább


ZTE - Diósgyõr 2 : 2

A közel három hónapos téli szünet után végre ismét meccsre mehettünk szombat délután. Az ellenfél az a Diósgyõr volt, akiket tavaly augusztusban idegenben gyõztünk le 4-1 arányban. Tovább


A téli szünet csendjét megtörve, immár hagyományosnak tekinthetõ januári stockeraui szurkolói teremtornán vettünk részt 23-an, címvédõként. Természetesen nevezett játékosaink ennél kevesebben voltak, de az évek alatt kialakult jó hangulatú túra idén is több érdeklõdõt vonzott. Ebben az évben, mint Zalaegerszeg városát képviselõ személyek, Zalaegerszeg Város Önkormányzat Sportbizottságának támogatását is élvezhettük szállásunk díjának könnyebb kiegyenlítésében, ezúton is köszönet nekik érte! Tovább


Új képek

1996/97 ZTE - FTC klikk
Loki - ZTE 2006/07 klikk


Tippmix Teremlabdarúgó Bajnokság

Ahogy azt elõzõleg sejteni lehetett, nem a mûfûvön történtek miatt marad emlékezetes számunkra ez a téli teremtorna sem. A történtek összefoglalójai itt olvasható.


Vereség a listavezetõ ellen

MTK - ZTE 2 : 0

Beszámoló


Jó hangulatú, méltó búcsú a hazai õszi szezontól

ZTE - Fehérvár 2 : 1

Beszámoló

Képek
(folyamatosan bõvül)


ZTE - Tatabánya 1 : 0

Beszámoló, Képek


A kupában is gyenge teljesítménnyel, de legalább a továbbjutás kiharcolásával fejeztük be nyolcaddöntõt

REAC - ZTE 4 : 3


Debrecen - ZTE 3 : 1

Beszámoló, Képek


Továbbra is hullámvölgyben

ZTE - Vác 1 : 1


ZTE - REAC (MK) 1 : 0

Beszámoló


Súlyos vereség Kaposváron

Kaposvár - ZTE 3 : 1

Képek, Beszámoló


Újra a tabella élén

ZTE - Vasas 1 : 0

Beszámoló


Paks - ZTE 2 : 0

Beszámoló


ZTE - Pécs 4 : 1

Képek, Beszámoló.


Sopron - ZTE 1 : 2

Képek, Beszámoló


Szerencsés, de nagyon fontos gyõzelem!

Honvéd - ZTE 1 : 2


Fej-fej mellett a Lokival, megvan az 5. gyõzelem is!

ZTE - REAC 3 : 0

Beszámoló


Idegenben 100%-osan, újabb gyõzelem ezúttal az Újpest ellen Rákospalotán!

Újpest - ZTE 0 : 1

Képek, beszámoló


Döntetlen a negyedik fordulóban, de továbbra is a tabella élén

ZTE - Gyõr 2 : 2

Képek


Parádés siker Diósgyõrben, folytatódik a menetelés!

Diósgyõr - ZTE 1 : 4

Beszámoló, képek, videó.


Gyõzelem az elsõ hazai mérkõzésünkön is!

ZTE - MTK 1 : 0

Beszámoló itt.


Gyõzelemmel kezdtük a 2006/07-es idényt!

Fehérvár - ZTE 2:3

ÚJ IDÉNY - ÚJ REMÉNYEK!!! Az "elõzetesekkel" ellentétben, a vendégszektort népes Egerszegi közönség foglalta el, az idénybeli elsõ mérkõzésünkön. Klikk

Újabb képek kerültek fel a focitornáról. Link


The 4th ZTE supporters' tournament

On the 10th of June we organized in the fourth consecutive year our supporters' tournament, first time with the participation of a foreign team, the Glasgow Rangers fans. The story is here the pictures're here.


4. alkalommal került megrendezésre szervezésünkben a ZTE Baráti Kör kupa szurkolói focitorna.
Beszámoló itt, képek itt.


Pécs - ZTE 0 : 0
Beszámoló itt, képek itt.


ZTE - REAC 3 : 0


Vasas - ZTE 0 : 0
Immáron "matematikailag" is bentmaradtunk ezzel a döntetlennel...


ZTE - Diósgyõr 2 : 0
Beszámoló itt.

Újpest - ZTE 5 : 1
Beszámoló itt.

ZTE - Gyõr 0 : 0
Napok óta változó intenzitású esõben készültünk a Gyõr elleni találkozóra, remélve, hogy az MTK ellen elszenvedett csorbát kiküszöbölik játékosaink. A mérkõzés elsõ tíz percét, a drapikat bevonva a lelátó mögött töltöttük, tiltakozásképpen a tavaszi szereplés miatt. A stadionban negatív nézõcsúcs született ezen a tavaszon, mi sem voltunk sem létszámában, sem a szurkolást tekintve túl acélosak. Küzdelmes, nézhetõ mérkõzésen nem született gól, ami nem túl jó jel az alsóházi többi mérkõzésen elért eredményeket figyelembe véve. A gyõriek kb. 15 - 20 - an kísérték el csapatukat, maradandót õk sem alkottak.


ZTE - Kaposvár 0 : 1
Beszámoló


ZTE - Fehérvár 1 : 1
Beszámoló

Pápa - ZTE 2 : 1
Beszámoló

Új képek az elmúlt meccsekrõl itt. (sajnos a minõség gyenge)


Parázs utcai jelenetek, gyenge meccsen csak döntetlen.

ZTE - Kispest 0:0
Beszámoló


Újabb döntetlen, ezúttal Budapesten az Üllõi úton.

FTC - ZTE 2:2
Képek
Beszámoló


Döntetlen a Sopron ellen.

Video1
Video2

Képek


Kettõbõl - kettõ!
Tatabánya - ZTE 0 : 1
Beszámoló a túráról itt.
Képek.

Képek a hazai, Loki elleni mérkõzésrõl.



Megvan a tavaszi elsõ siker!

ZTE - Deberecen 2 : 0
Beszámoló itt.


Évértékelés (2005/2), várakozások (2006/1)


Tornagyõzelem Stockerau-ban!

Az elmúlt hétvégén immár 11. alkalommal, 18 csapat nevezésével, ismét megrendezésre került az ausztriai Stockerauban több európai ország futballszurkolóinak (Dynamo Dresden, Bayern München, Rapid Wien, Austria Wien, FC Erzgebirge /német II.o./, ZTE FC, FTC) szereplésével lezajlott nemzetközi teremlabdarúgó torna. Magyarországot a tavalyi évhez hasonlóan a zalaegerszegi Armada'93 szurkolói csoport focistái és a ferencvárosi Pumukli Casuals képviselte. Az elsõ napi selejtezõköröket mindkét magyar csapat 100%-os teljesítménnyel abszolválta. A második napi 8 csapat részvételével játszott döntõk kiegyenlítettebb játékot hoztak, a néha parázs hangulatú, küzdelmes mérkõzéseken.


Az Armada'93 legénysége nagy izgalmak mellett, két mérkõzését is a hosszabbításban megnyerve jutott a döntõbe, ahol az utolsó percben elért gólunkkal nyertük meg 2-1 -re az elsõ helyezetteknek járó kupákat. A tavalyi ezüstérmet túlszárnyalva, így már boldog aranyérmesként sikerült megünnepelni gyõzelmünket. Említést érdemel még az is, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét a ferencvárosi Dékány Balázs lett a torna gólkirálya, csapatuk az 5. helyen fejezte be a küzdelmeket. Kapusaink remek teljesítményt nyújtva csupán négy gólt kaptak az egész tornán.

Részletes beszámoló itt, képek itt.

Mikee (Armada'93 Zalaegerszeg)


Az elmúlt hetek történései.
A fehérvári fiaskó után Kaposvárra látogattunk, ahol csoportunk szép számmal képviseltette magát. Sajna azonban ez is kevésnek bizonyult a fontos idegenbeli 3 pont megszerzéséhez. A (rossz) sorozat itthon, a megfiatalított MTK vendéglátásával folytatódott. A meccs elején Csóka Zsolt 250. jubileumi fellépésérõl egy kiírással emlékeztünk meg, míg az Amici és a Fighters október 23-a alkalmából egy tetszetõs, nemzeti színekbõl összeállított koreográfiát prezentált. Az MTK sajnos simán diadalmaskodott és játékunkat látva nem sok bizalommal tekintettünk a soronkövetkezõ MK forduló elé. A hétközi MK fordulóban a címvédõ Sopron újonnan igazolt "sztárja" mondhatjuk egymaga megvert minket, ráadásul olyan arányban, hogy a visszavágót valószínûleg soproni oldalról is érdektelenség övezi majd... A fentiek tudatában, kicsit megfogyva bár, de törve nem :), indultunk a mumus gyõri eto otthonába. A teljesen lerozzant állapotban lévõ gyõri stadion vendégszektorában kb. 30 egerszegi szurkolta át az elsõ félidõ nagy részét. Sajna azonban a félidõ végén bekapott gól a játékosokat és a szurkolókat is lehûtötte, mert elõbbiek sokkal gyengébbet teljesítettek a második félidõben, ill. a mi szurkolásunk is minimálisra csökkent.

Ezt a sikeresnek nem mondható mérközés sorozatot azonban a hétvége után a skót szekciónk által kezdeményezett nagyszabású buli reméljük végleg lezárta. A "rangos" és feledhetetlen rendezvényrõl képek is várhatóak.


Fehérvár - ZTE 1 : 0


A Magyar Kupában a címvédõ Sopron gárdájával sorsoltak össze minket. Az elsõ mérkõzést október 26-án itthon, míg a visszavágót november 8-án Soporonban rendezik.


ZTE - Lombard FC Pápa 5 : 0

A múlt heti vereséget némileg feledtetve nagy arányú gyõzelemmel továbbra is tartjuk 100%-os hazai mérlegünk, sõt, gólarányunk itthon így 11-2-re javult. Sajnos nem voltunk "olyan" sokan se a stadionban, se a kapu mögött, de a csapat szereplésével mindkét tényezõ remélhetõleg pozitív irányba mozdul el. A válogatott meccs elõtti utolsó fordulóban a dobogóközeli megkapaszkodás érdekében legrosszabb esetben is csak a döntetlen elfogadható, de természetesen minden meccsen a gyõzelem a cél! Csak a Zete!


Magyar kupa, 3. forduló

Törökbálint - ZTE 1 : 4 (1:1)

Bár a 90 perc összképe alapján ekkora különbség nem volt a két csapat között, de a végére elfáradó hazaiakon végül is nagyarányú gyõzelemmel jutottunk tovább. Az eredemény persze nem vígasz a hétvégi zakóra, ezért a szombati meccsen elvárjuk, hogy a Csapat "kiengesztelje" közönségét, szurkolóit.
A Kupa 3. fordulójának érdekessége, hogy már most kiesett a Gyõr és a Diósgyõr, illetve idén számunkra biztos nem lesz derby...


Kispest - ZTE 4 : 0

A hétvégi fordulóban "súlyos" vereséget szenvedtünk a Bozsik stadionban. 1-0-ás félidõ után 4-0-ra kikaptunk...


Nagyatád - ZTE 0 : 5

A Magyar Kupában sima 5-0-ával búcsúztattuk a Nagyatádot idegenben.


ZTE - Ferencváros 3 : 2

Képek itt, beszámoló itt.


Sopron - ZTE 0 : 1


ZTE - Tatabánya 3 : 0


Debrecen - Zalaegerszeg 2 : 1

 


Megkapta a ZTE FC a 2005 / 2006 - os bajnokságra szóló licenszet

Ma délután értesültünk, hogy csapatunk megkapta a korábban elutasított NB 1 - es induláshoz szükséges licenszet Nagy Ferenc közreműködésével. Megkerestük Tóth Géza elnök urat is, aki biztató szavakkal beszélt az elkövetkező időszakról, és arról, hogy mindent megtettek, hogy a ZTE továbbra is NB 1 - es csapat maradhasson


Gellei Imre távozott

Ma délután közös megegyezéssel szerződést bontott a ZTE és Gellei Imre, a csapata vezetőedzője. A bajnokságban 6. helyen végző zalaiak mestere 1 héttel a bajnokság vége után kérte a klub vezetőit, hogy szűntessék meg a munkaviszonyát. Forrás: nb1.hu


III. ZTE Baráti Kör Nemzetközi Szurkolói Labdarúgó Torna

A ZTE Baráti Kör III. alkalommal rendezi meg I. osztályú labdarúgó klubok szurkolói számára a tornát .Az első két alkalom sikerére illetve, nagy érdeklődésére tekintettel az idei évben is megrendezésre kerül az esemény 2005. 07. 09. 13h -tól a Zalaegerszegi Városi Sportcentrumban. A színvonal emelkedése érdekében külföldi csapatok szurkolóit is szeretnénk meghívni.


ZTE - Debrecen 2 - 1

A második félidei jó játéknak köszönhetően sikerült itthon tartanunk a 3 pontot és ezzel csapatunk a 6. helyen zárta a bajnokságot


Fradi - ZTE 4 - 2

Sajnos pont nélkül távoztunk a Fradi otthonából


ZTE - Pápa 5 - 2


Újpest - ZTE 3: 2

Beszámoló hamarosan


ZTE - Sopron 0 : 1

Beszámoló


Vasas - ZTE 1 : 0

No comment


Kaposvár - ZTE 0 : 2

A székesfehérvári kihagyott túránkkal ellentétben a kaposvári mérkõzésre szerencsés csillagzat alatt kerülhetett sor, az idõponton és az idõjáráson kívül is minden tökéletesen "összeállt". Tovább

ZTE - Nyíregyháza 2 : 0

Amilyen "dicséretet" kaptunk az elõzõ kaposvári meccsel kapcsolatban, most legalább annyira le is lettünk jogosan baltázva. Szurkolásunk idén talán a leggyengébb volt, a hét közék sajnos nem igazán az eseteink többek között a sok idegenben tanuló, dolgozó társunk hiánya miatt is… A távoli vendégszurkolóknak sem lehetett túl szerencsés ez a nap, azért öten eljutottak hozzánk. A mérkõzésrõl csak annyit (azon kívül, hogy a Balogh Csabi GÓÓÓLT rúgott, több szót nagyon nem érdemel), hogy a két gólunkkal itthon tarthattuk a három pontot és így még matematikailag esélyesek lehetünk akár a dobogós végjátékra is (ha az a három nyitó meccs nem úgy jött volna ki… Hmmm…)


FC Fehérvár - ZTE: 1-1

Ezt a mérkõzést az idõpont lehetetlensége (mindig szerda!), jelentõségének hiánya és fõleg egyéni "szocproblémák" miatt idén tavasszal, szervezett formában kihagytuk. Ez most így alakult… Azon néhányak, akik ott voltak, amúgy elmesélték, hogy nem veszítettünk túl sokat, hisz az idei év egyik legunalmasabb mérkõzésére került sor Székesfehérváron.

ZTE - MTK 0-1

Hiába rohamozott csapatunk, és láthatóan igyekeztek is mindent megtenni a gyõzelemért, sajnos rúgott gól nélkül nem lehet nyerni, ráadásul a 90. perc után kapott góllal még a reálisnak mondható 1 pontot is elbuktuk. Szurkolásunk és létszámunk a szokásosnak volt nevezhetõ, különlegesebb esemény nem történt.


Minden Armada tag figyelmébe!

2005. április hónaptól 1.000 Ft tagdíjat gyûjtünk ismét, szurkolásunk látványosabbá tételéhez és szektorunk kialakításához (leírását lásd. a fórum, "Mond el a véleményed" rovatában, az általam írt hozzászólásban). Befizetése és nyilvántartása már ezen a héten, az MTK elleni meccsen elkezdõdik a bázison. Keressétek ezügyben Atát addig, míg Õ meg nem talál benneteket :) . A velünk egy szektorban szurkolókat, más csoporthoz tartozókat vagy a független szimpatizánsokat is szeretnénk kérni a fenti összeg befizetésére, hisz célunk minél elõbbi megvalósítása, közös érdekünk! Köszönettel: Mikee


2005. április 16.

Gyõr - ZTE beszámoló
ZTE - Diósgyõr beszámoló


Kaposvár - ZTE 0 : 2

A székesfehérvári kihagyott túránkkal ellentétben a kaposvári mérkõzésre szerencsés csillagzat alatt kerülhetett sor, az idõponton és az idõjáráson kívül is minden tökéletesen "összeállt". Tovább

ZTE - Nyíregyháza 2 : 0

Amilyen "dicséretet" kaptunk az elõzõ kaposvári meccsel kapcsolatban, most legalább annyira le is lettünk jogosan baltázva. Szurkolásunk idén talán a leggyengébb volt, a hét közék sajnos nem igazán az eseteink többek között a sok idegenben tanuló, dolgozó társunk hiánya miatt is… A távoli vendégszurkolóknak sem lehetett túl szerencsés ez a nap, azért öten eljutottak hozzánk. A mérkõzésrõl csak annyit (azon kívül, hogy a Balogh Csabi GÓÓÓLT rúgott, több szót nagyon nem érdemel), hogy a két gólunkkal itthon tarthattuk a három pontot és így még matematikailag esélyesek lehetünk akár a dobogós végjátékra is (ha az a három nyitó meccs nem úgy jött volna ki… Hmmm…)


FC Fehérvár - ZTE: 1-1

Ezt a mérkõzést az idõpont lehetetlensége (mindig szerda!), jelentõségének hiánya és fõleg egyéni "szocproblémák" miatt idén tavasszal, szervezett formában kihagytuk. Ez most így alakult… Azon néhányak, akik ott voltak, amúgy elmesélték, hogy nem veszítettünk túl sokat, hisz az idei év egyik legunalmasabb mérkõzésére került sor Székesfehérváron.

ZTE - MTK: 0-1

Hiába rohamozott csapatunk, és láthatóan igyekeztek is mindent megtenni a gyõzelemért, sajnos rúgott gól nélkül nem lehet nyerni, ráadásul a 90. perc után kapott góllal még a reálisnak mondható 1 pontot is elbuktuk. Szurkolásunk és létszámunk a szokásosnak volt nevezhetõ, különlegesebb esemény nem történt.


2005. április 16.

Gyõr - ZTE beszámoló
ZTE - Diósgyõr beszámol


2005. március 24.

ZTE - Kispest beszámoló itt.


2005. március 18.

Pécs - ZTE beszámoló itt.

ZTE - Békéscsaba beszámoló itt.

Scottish in Zalaegerszeg


2005. március 16.

Skótok Zalaegerszegen

Eljött az idõ, hogy honlapunkon legalább néhány kép erejéig bemutatkozzon a skót szekció.

Immár az elõzõ szezon óta néhány lelkes szurkolóval bõvült táborunk, akik amúgy egy nemzetközi vállalat zalaegerszegi gyáregységében tevékenykednek. Minthogy hazájukban is nagy szerelmesei voltak a labdarúgásnak és ráadásul kedvenc otthoni csapatuk színei is harmonizáltak a mieinkkel, így egyenes következménye lett, hogy társultak Velünk a meccsrejárásban. Azóta törzsvendégek lettek a bázison is, ahol mostanra már sok jó barátot is szereztek. Egyik legemlékezetesebb közös élményünk Velük a hazai élõ mérkõzéseken kívül, a skót-magyar válogatott mérkõzéshez köthetõ, ahol egymást túllicitálva biztattuk hazafiainkat jó hangulatú sörözés közben. Tehát minden érdeklõdõnek aki észreveszi a skót zászlót szektorunkban, annak szeretnénk tudomására hozni, hogy skót barátaink vannak jelen buzdítani immár közös kedvenc csapatunkat, és nem csak egy szimpatikus ország zászlaját lobogtatja a szél. Reméljük még sokáig szurkolhatunk és örülhetünk a ZTE sikereinek együtt.

Képek


2005. március 14.

Pécs - ZTE 1 : 0


2005. március 5.

Farsang


2005. február 13.

Új képek a stockeraui teremtornáról itt.


2005. január 24.

Teremtorna beszámoló itt.


2005. január 22.

Nem jutottunk a teremtorna döntõjébe

ZTE - Sopron 0-3
Vasas - ZTE 3-4
Gyõr - ZTE 4-1 (elõdöntõ)

Beszámoló hamarosan, fórum itt.


2005. január 19.

Újabb sikerünk szurkolói focitornán!

Magyar sikerrel zárult a 16 csapat közremûködésével lezajlott, 10. alkalommal megrendezett hétvégi szurkolói teremtorna a Bécs melletti Stockerauban. A két magyar csapat csoportjából szombaton elsõként jutott be a vasárnapi nyolcas döntõbe, ahol a helyosztó mérkõzéseken a ferencvárosi Pumukli Casual végül a hetedik helyen zárta a küzdelmeket. Az itt elsõ alkalommal szereplõ, zalaegerszegi Armada'93 legénysége a döntõ drámai küzdelmében, az elõkelõ második helyen végzett - az egyenlítõ gólt nyolc másodperccel a vége elõtt szerezte meg ellenfelük, majd a negyedik hosszabbításban maradtak csak alul, az osztrák Vienna arany góljának köszönhetõen - megelõzve a német Bayern München és a szintén német Dynamo Dresden csapatait is. A végsõ sorrend: 1., Vienna (osztrák) 2., Armada'93 (magyar) 3., Bayern München (német) 4.,Ultras Rapid (osztrák) A gólkirályi címet Dékány Balázs szerezte meg, a ferencvárosi Pumukli Casual csapatából. A torna legjobb játékosa Molnár Attila lett a zalaegerszegi Armada'93-ból. Mind csapatok meghívásában, mind a torna megrendezésében kiemelten magas színvonalat nyújtó vendéglátóknak köszönhetõen kellemes, jó hangulatú tornának lehettek szemtanúi a résztvevõk.

Az Armada beszámolója itt>>

Képek itt>> (remélhetõleg folyamatosan bõvülnek)


2004. december 20.

Jégkorong!!!

Magyarország - Horvátország beszámoló, képek.


Egy kis nosztalgia az uborkaszezonban az oldal látogatóinak

Boca - Lorenzo élménybeszámoló

River - Talleres

Történelmünk kezdetétõl nagyok vagyunk és híresek

Egy örök emlék szép pillanatai


2004. november 30.

Debrecen - ZTE beszámoló.


ZTE - UTE szurkolás, illetve új képek a meccsrõl fotóalbumban.

Pár kép a legutóbbi hétközi haladás - ZTE-rõl is.


Kommentár nélkül...


2004. november 28.

Debrecen - ZTE 2 : 0 >>


A ZTE - FTC szünetbeli piroshow anyagai a Videók menüpont alatt tölthetõk le.
A hétvégi meccs képei a Fotóalbumban láthatóak.

2004. november 20.

ZTE - UTE beszámoló.

A héten felkerül a beszámoló a tegnapi meccsrõl. Továbbá folyamatosan képek és videók kerülnek ki a Haladás - ZTE, ZTE - UTE, Sopron - ZTE, ZTE - Gyõr, ZTE - FTC meccsekrõl.


2004. november 19.

ZTE - FTC 1 : 5


2004. november 12.

Felkerültek a Pápa - ZTE, Sopron - ZTE meccsek beszámolói. Továbbá kiegészültek a horvát - Magyar válogatott illetve a Nyíregyháza - ZTE meccsek fotóalbumai (thx Resta).


2004. november 11.

Pápa - ZTE 1 : 2 >>

Képek (thx Balage)


2004. november 6.

ZTE - UTE 1 : 0

Fórum

Képek


2004. október 29.

Sopron - ZTE 2 : 1 >>


2004. október 29.

Köszönet mindenkinek! >>


2004. október 25.

Új képek a ZTE - Vasas, Nyíregyháza - ZTE meccsekrõl a Fotóalbumban.
Megújult a hónap képe rovat is. Ezúttal egy éhségét csillapító tagunk nyerte el a kitüntetõ helyet a honlapon.

ZTE - Vasas meccs beszámolója itt.


2004. október 24.

ZTE - Vasas fotóalbum. Forrás: www.ztefc.hu


2004. október 23.

ZTE - Vasas 2:0 >>

Felkerültek a szabolcsi túra képei.


2004. október 19.

Diósgyõr - Zalegerszeg 2 : 1

A Nyíregyháza meccs beszámolója itt.


2004. október 16.

Nyíregyháza - Zalaegerszeg 3 : 3


2004. október 11.

Felkerült az MTK-ZTE és a ZTE-Kaposvár beszámoló is.


2004. október 10.

ZTE chat

Egy másik ZTE szurkolói oldal gondozásában elindult a ZTE chat. A chat az oldalunkról is elérhetõ.


2004. október 9.

Svédország - Magyarország 3 : 0

Már most nehéz helyzetbe sodródtunk... Vagy csak a realitás? Fórum


2004. október 5.

Pénteken nagy örömünkre megtisztelte Dr. Gyimesi Endre Polgármester Úr törzshelyünket azért, hogy tájékoztassa a csapatért aggódó szurkolókat az Önkormányzat álláspontjáról, ebben a kialakult vészes helyzetben. Sok dologról szó eset ezen az estén, így nehéz is összefoglalni, de a teljesség igénye nélkül megpróbáljuk a legfontosabbakat érinteni.

Cikk


2004. október 2.

Zalaegerszeg - Kaposvár 5 - 0

Végre megtört a rossz sorozat. Várjuk hozzászólásaitokat a fórumban.


2004. szeptember 28.

Zalaegerszeg - Fehérvár beszámoló.

2004. szeptember 26.

MTK-ZTE 2 : 0

Egyenlõre lefelé a lejtõn...
Errõl és a fehérváriak elleni meccsrõl a beszámolók hamarosan kikerülnek.

Fórum


2004. szeptember 25. !!!

A héten nagy örömünkre, és minthogy a tisztesség is így kívánta, meghívásunkat elfogadva, tiszteletét tette a "bázison" Nagy Ferenc a ZTE FC. elnöke és Bozsik Péter ügyvezetõ igazgató azért, hogy sok kérdésben tiszta vizet önthessünk a pohárba és megismerhessük az Õ álláspontjukat is. A "két fél" meghallgatása után a rendelkezésre álló információinkat és véleményünket itt olvashatjátok. Megjegyezzük, hogy az Önkormányzat részérõl is az elsõ emberekkel szeretnénk beszélni, elsõsorban a polgármester Úrral.

Fórum


2004. szeptember 24.

Kedves látogatóink!

Mint tudjátok, az elmúlt hetekben egyre elszomorítóbb és kilátástalanabb hírek kerültek a nyilvánosság elé szeretett klubunk anyagi helyzetével kapcsolatban. Az Önkormányzattal történt egyeztetéseken és az igazgatósági üléseken történtekkel kapcsolatban az Armada a múlt héten egy önkormányzati képviselõvel, ma pedig Nagy Ferenccel és Bozsik Péterrel beszélt a jelenrõl, és a jövõbeni kilátásokról. A beszélgetések alapján kialakított álláspontot és véleményünket napokon belül közzétesszük ezen a site-on. Legkésõbb a jövõ hét elejéig a legutóbbi bajnoki mérkõzés beszámolóját is elkészítjük. De ami a legfontosabb, minél többen utazzunk vasárnap Budapestre bíztatni a fiúkat, és jövõ szombaton mindenki jöjjön ki meccsre a Kaposvár ellen!!!

Csak a Zete!!!


2004. szeptember 22.

Rendszeres látogatóink könnyen felfedezhetik, hogy a hónap képe rovat elnyerte méltó tartalmát. :)

--------------------------------------------------------------------------------------------

Magyar Kupa: Ajkai FC - Zalaegerszeg 4 : 3
No comment...


2004. szeptember 20.

Felkerült 3 kép a hétvégi FC Fehérvár elleni meccsrõl. Köszönet érte a ztefc.hu-nak.


2004. szeptember 18.

Zalaegerszeg - FC Fehérvár 0 : 0

Egy viszonylag alacsony színvonalú elsõ félidõ után, egy páros kiállítással "tarkított" pörgösebb második negyvenöt perc sem hozott döntést, így be kellett érnünk egy ponttal. Véleményünk szerint a bíró egyes szituációkban nem volt a helyzet magaslatán (kiállítás, büntetõ), de a döntetlen a kidolgozott helyzetek alapján reálisnak mondható.

Fórum


2004. szeptember 17.

Mi lesz Veled (Velünk) ZTE FC?

A többszáz milliós hiány kezelésére kidolgozott programcsomagot (tõkenövelés, hosszúlejáratú hitel felvétele) a ZTE FC Rt. elnöksége hiába terjesztette az Önkormányzat elé a csütörtöki zárt (!!!) ülésre, annak egyetlenegy pontja sem lett megszavazva. A rendkívül kedvezõtlen önkormányzati döntések után egy rendkívüli igazgatósági ülés lett összehívva ma délutánra. Ám a további egyeztetések sem hozhattak eredményt, mert a délután folyamán benyújtotta lemondását ZTE FC Rt. elnöke Nagy Ferenc. Az elnökkel Bozsik Péter és Mészáros Zoltán ügyvezetõk is távoznak. Lemondásuk elfogadásáról az igazgatóság dönt.

Holnap az FC Fehérvár gárdáját fogadjuk. Lehetõség szerint mindenki jöjjön ki a meccsre, demonstrálva a klubunk és a foci népszerûségét, szükségességét Zalaegerszegen!

Fórum


A Diósgyõr újra játszik hétvégén

Az UEFA állásfoglalásának és az MLSZ döntésének értelmében a Diósgyõr szerepelhet a hétvégén a Kispest otthonában.


2004. szeptember 15.

Válságcsomag a ZTE-nél...

A csapatkapitánnyal, Kocsárdi Gergõvel készült interjút itt olvashatjátok.


2004. szeptember 14.

A Diósgyõr elleni jelenlegi döntés nem jelent automatikus eredménytörlést, ezért a tabellán továbbra is az FTC az elsõ, és mi a harmadik helyen tanyázunk, egy meccsel kevesebbet játszva.


2004. szeptember 10.

Kizárták a Diósgyõrt a bajnokságból

Csapatunk útban Miskolc fele kapta a hírt, és természetszerûleg visszafordult. A Liga döntése értelmében a Diósgyõr ellen lejátszott meccsek eredményei törlõdnek, így egy ponttal mi kerültünk a képzeletbeli dobogó elsõ fokára, igaz egy meccsel többet játszva, mint az FTC.

Diósgyõrben kísért a múlt, sajnos nem elõször "temethetik" a futballt... Aki még emlékszik, és aki már nem.

Felkerült a beszámolónk a Horvátország - Magyarország válogatott mérkõzésrõl.


2004. szeptember 9.

Magyarország - Izland 3:2

A kezdésre (vagy inkább a 10. percig) kb. 6500 magyar jött össze a Szusza Ferenc stadionban.Az A terasz és a "vendégszektor" szinte megtelt, a maradék rész jóval foghíjasabb volt. Az újpestiek a szokásos helyükrõl bíztatták a válogatottat, viszonylag szervezetten, folyamatosan, olykor kimondottan hangosan. Szurkolásuk a szemközti táboréval abszolut nem volt összhangban, de ezen nem is lehet csodálkozni. Az újpesti stadion "vendégszektorában" ugyanis egy teljesen vegyes tábor tanyázott. Aktív szervezett csoport egyáltalán nem volt, és nagyon sokan voltak olyanok, akik közel sem töltik minden hétvégéjüket futball stadionban. A kapu mögötti rész szurkolását egy dob segítségével próbálták segíteni az alkalmi elõénekesek. Pozitívum, hogy elkezdett dalaikat nagyon hamar viszonylag sokan átvették, de ennyi embernek egy fedett lelátón sokkal hangosabban kellene szurkolnia, továbbá a dalokat nemcsak hosszaban énekelni (hogy esetleg az oldallelátók vagy a szemközti kanyar is átvegye), de szélesebb skáláról is kellene választani. A válogatott kitartásának köszönhetõen a meccs végére azért nagyon jó hangulat lett, és az egész stadion felállva köszöntötte elsõ gyõzelmén a csapatot.

Fórum


2004. szeptember 6.

A Fotóalbumba felraktuk a digitálisan készített képeket az utazásról. Telefon segítségével pár kép a vendégszektoron belül is készült. Bár a hónap képe rovatba új fotó került, de csak átmenetileg, mert erre a címre egyértelmûen egy Letenyén készült fotó hivatott. Remélhetõleg elõhívás után gyors scannelésre és feltöltésre kerül.


2004. szeptember 5.

Horvátország - Magyarország 3 : 0

A saját szervezésben indított különbuszos túránk beszámolója a napokban felkerül. Sajnos a fényképezõgépeinkbõl kivetették az elemet a beléptetésnél, így a stadionban nem tudtunk képeket készíteni. A meccs elõtti és utáni képek idõvel szintén kikerülnek (sok a nem digitális). A meccsel kapcsolatban nyitott témához kattints ide.

Köszönjük az eddig elküldött banner-eket, a hét elején tudunk velük foglalkozni.


2004. szeptember 3.

Kedves látogatók!

Honlapunk a napokban tartalmilag megújult. Elsõsorban a fõoldal, az archívum, a fotóalbum és a linkek menüpontok "szenvedtek" kisebb-nagyobb átalakulást. A jövõben igyekszünk a fõoldal híreit, beszámolóit legalább heti szinten frissíteni, a fotóalbumba mindig friss képeket kirakni. Sajnos a linkek menüpont alatt nagyon sok már nem élõ hivatkozás szerepelt, ezért ezt a menüpontot teljesen megújítjuk. Várjuk más szurkolócsoportok linkjeit, banner-eit az e-mail címünkre.

A felkerült banner-eket ellenõrizzétek, mindenkinek megfelel-e! (elsõsorban az Azzuro Avanguardia, a ZTE FC, a Fighters és k_ady gyors válaszára számítunk a fenti e-mail címen)


2004. szeptember 3.

A fotóalbumba felkerültek a Pécs, a Békéscsaba és a Kispest elleni meccsek képei.

Kikerült a ZTE-Gyõr meccs beszámolója.


Boldog szülinapot Taky! :)


2004. augusztus 28.

Zalaegerszeg - Gyõr 2 : 0


Az este 8 órai kezdéshez képest korán, már 3 óra magasságában gyülekeztünk a "bázison".

Teljes cikk


2004. augusztus 21.

Kispest - Zalaegerszeg 3: 3

Du. egykor 2 mikrobusszal indultunk el Zegrõl és kezdés elõtt 20 perccel érkeztünk meg Kispestre.

Teljes cikk


2004. augusztus 14.

Békéscsaba - Zalaegerszeg 1 : 3

Az elõzõ este megbeszéltek alapján öten indultunk el az Armadából szombaton, 13 órakor a bázis elõl. Társaságunk elõzetesen rendesen tankolt útravalót magával, így néhány feszültségoldó megálló kivételével jó ütemben haladhattunk a távoli célunk felé.


Teljes cikk


2004. augusztus 7.

Zalaegerszeg -Pécs 1 : 0

Új idény ,új pakli, új lehetõségek, ezek reményében gyülekeztünk már órákkal a meccs elõtt a törzshelyünkön, ahonnan több turnusba, elsõként kb. 50-en együtt indultunk el a stadionba.

Teljes cikk


2004. május 28.

Haladás - Zalaegerszeg 1 - 1

Ez is megvolt... Véget ért számunkra a "nagy" izgalmakat kelto alsóházi rájátszás utolsó mérkozésével a bajnokság.
Szombathelyen csend, rend, béke uralkodott. Még az egymást szidalmazó nóták is töredéke volt a szokásosnak, szurkolás részünkrol(?) - nulla.


Teljes cik


2004. május 28.

Zalaegerszeg - Gyõr 0 - 1

A Gyõr elleni mérkõzésre megérkezve a szokott régi állóhelyes lelátó alatti résznél léptünk be a stadionba. A szokásos "ajtó" zárva volt a kapu mögötti szektorunk felé, így kénytelenek voltunk átmászni a szektort elválasztó kerítésen. Késõbb a szokásosan kapu mögött szurkolókat, vonakodva bár de átengedték az "ajtón" is, a válaszkerítést pedig zárolták a biztonságiak.


Teljes cik



no comment...


2004. április 4.

Szombathely - Zalaegerszeg 0 - 1

Újra eljött a nap! A délelotti órákban gyülekeztünk a törzshelyünkön, ahonnan fél egykor indultunk. Úgy terveztük, hogy az úton egyszer sem állunk meg, mivel a katafai kocsma várhatóan zárva tart. Már Szombathely elott 20 km-re kint voltak a rendorök, és próbálták szemmel tartani a társaságot.


2004. április 4.

Zalaegerszeg - Pécs


A törzshelyünkrõl háromnegyed órával a meccs kezdete elõtt indultunk el, kb. 50-en. A stadionban immáron a kanyarba vezetett az utunk, ahova végleg átköltöztünk. Az Azurro tagsága is velünk tartott, így nem lesz megosztva a tábor.

Teljes cikk


2004. február 5.

Bemutatkozik az Armada Angels

Szurkolásunk története évekkel ezelott kezdodött. Minden hazai meccsen kint voltunk. Igaz akkoriban még jelenlegi tagjaink nem ismerték egymást. Egyik tagunk korábbi ismeretsége révén már az Armadvál járt a meccsekre. A mi viszont kb. 2éve ismertük meg az Armada tagjait.

Teljes cikk


2003. december 29.
Nem teltek eseménytelenül az Armada számára az év utolsó napjai. December 23-án ünnepeltük törzshelyünk, az Alibi 3. születésnapját, valamint 27-én került megrendezésre az "Armada" koncert. A linkekre kattintva latható pár kép az eseményekrõl.

2003. október 20.

Felkerül pár kép a Fotóalbumba a ZTE FC - Haladás FC meccsrõl. Várható, hogy a közeljövõben újabb képek kerülnek fel a derbyrõl!


2003. szeptember 26.

Mi sportrajongók, Zete-drukkerek szerint elképzelhetetlen az, hogy továbbra is nélkülöznünk kelljen internetes oldalunkat, a www.ztefc.hu-t! Ezért kérlek benneteket, hogy támogassatok minket, hogy újra elindulhasson az oldal! Várjuk pozitív illetve negatív kritikáitokat a témával kapcsolatban a fórumon!

2003. október 8.

Már rég óta nem adtunk hírt magunkról, ám e meccs mellett természetesen semmilyen körülmények között nem mehetünk el szó nélkül. Az elsõ 8 fordulóban összeszedett 8 vereség ellenére nagyon bizakodóak voltunk. Már a Fradi ellen is nagyon szép számban jöttünk össze, így várható volt, hogy e szombat délutánra a régi idõket fogja idézni a létszámunk. A hét születésnapunk megünneplésének méltó elõkészületeivel telt, melyhez a nagy ajándékot a Csapattól vártuk

Teljes cikk


2003. július 31.

Mától új design-t kapott az oldal. Mivel nem volt idõm letesztelni az egész oldalt, arra kérek mindenkit, hogy a FÓRUMBA jelezzétek az esetleges hibákat, elírásokat, véleményt, stb.

2003. július 22.

I. Renault Baráti Kör Kupa - Eredmények rövid összefoglaló

A kiváló szervezésnek es a szponzoroknak (Ren-Mobil Kft, T-Cont Kft, Meditechnik Bt, Apotéka-Vet Kft, Westel) köszönhetõen jó hangulatú, zökkenõmentes rendezvényt tudhat maga mögött a ZTE Football Baráti Kör. Az összefoglalót a képre kattintva olvashatjátok el.


2003. július 21.

I. Renault Baráti Kör Kupa

Július 19-én került megrendezésre az I. Renault Baráti Kör Kupa a zalaegerszegi sportcentrumban. A hét megyeszékhelyi együttes mellett rajthoz állt a Ferencváros és Hévíz szurkolókból álló csapata. A rendezvényen készült képek az alábbi linken találhatók, beszámolóval késõbb jelentkezünk.

Fotóalbum


2003. április 2.

Lengyelország - Magyarország EURO 2004, Selejtezõ mérkõzés

Péntek este fél tizenkettõkor indultunk el három mikrobusszal a Lengyelország-Magyarország EB selejtezõ mérkõzésre. Ebbõl két autóban az Armada utazott míg a harmadikban középkorosztályú ZTE szurkolók foglaltak helyet. A korai indulás oka az volt, hogy Krakkóban szerettünk volna egy kicsit körülnézni, ha már épp arra járunk. Rajkáig együtt utaztunk, aztán a szlovák autópályán egy kicsit szétszóródtunk.

Teljes cikk!


2003. március 30.

Lengyelország - Magyarország EURO 2004, Selejtezõ mérkõzés

Az Armada 3 mikorbusszal és autókkal látogatott ki a mérkõzésre. Egyenlõre csak a képek közlésére van energiám, mivel csütörtök óta nem sikerült aludnom :) A beszámlót napokon belül kirakom.

Fotóalbum


2003. március 18.

Zalaegerszeg - Debrecen 2 : 1 2003. március 8.

A tavaszi szezon nyitányára, ahogy majd még a Fehérvár ellen is, a kanyarba költözött a társaság, mert szektorunkat az MTK meccsen történt dobálás miatt betiltották. Ennek köszönhetoen még a kezdés perceiben is óriási volt a tumultus a bejáratnál, hiszen az egész nagylelátónak egy kapun kellett bemennie.

Teljes cikk!


2003. március 18.

Ferencváros - Zalaegerszeg Magyar kupa negyeddöntõ 2003. március 4.

A szezon nyitómeccsén az oszi gyoztes otthonába vitt minket Fortuna kupamérkozésre. A gyenge bajnoki szereplés miatt igazából a kupától vártuk a nemzetközi porondot. A Baráti Kör által szervezett különbusz teljesen megtelt, de mellette rengeteg autó ill. budapesti illetoségu Zete szurkoló is kilátogatott az Ülloi vendégszektorába.

Teljes cikk!


2003. március 18.

A debreceni terembajnokság döntoje

A jól sikerült hazai selejtezo után azonnal elkezdtük szervezni a debreceni túrát. Két mikrobusz és egy autó vágott neki a hosszú útnak a reggeli órákban. Az utazás zökkenomentes volt, idejében megérkeztünk az ország keleti felébe. Az óriási lezárások ellenére viszonylag hamar letettük a kocsikat. A csarnokhoz közeledve az egyetlen izgalmat a szombathelyiek jelenléte jelenthette volna. Elég furcsa, hogy másodosztályú csapatuk egy országos döntoben játszik, ok pedig sehol. Az ominózus vasárnapi üzengetéseiket nem is említve…

Teljes cikk!


2002. december 3.

Zalaegerszeg - Újpest 3 : 3

A számunkra oly csodálatos év utolsó meccsére került sor. Az utóbbi idõk hullámzó teljesítménye ellenére nagyon bizakodóak voltunk, reméltük, megszakad a lilák elleni itthoni "átok". Mivel az õsz zárófordulója volt, várható volt, hogy nagyszámú vendégszurkoló érkezik. Ez így is lett, vonattal, busszal, autókkal érkeztek kb. 5-600-an, egyesek már jóval a meccs elõtt.

Teljes cikk!


2002. december 3.

Körmend - Zalaegerszeg (kosárlabda)

A szomszédvári rangadóra összesen 20 percet kellet utaznunk, így fél órával a meccs elõtt a helyszínen voltunk. Sajnos ez is késõ volt, ugyanis erre már elfogytak a vendégszektorba szóló jegyek. Sebaj, indultunk át a hazai pénztárhoz.


2002. december 3.

Zalaegerszeg - Siófok

A szezon egyik meglepetéscsapatát láttuk másodszor vendégül a formálódó egerszegi stadionban. A meccsre elég szép létszámban összegyûltünk, ennek ellenére a szurkolás borzasztóan gyatrára sikeredett, legalábbis az elsõ félidõben. Igazából a második félidõben sem változott sokat a helyzet, leszámítva az utolsó 20-25 percet. A vendégcsapat nagy erõkkel rohamozta kapunkat, amit mi is megéreztünk, és egy emberként bíztattuk a fiúkat. A szektor is partner volt, így egészen jó hangulatot varázsoltunk a meccs végére. A találkozó után a játékosok megköszönték, hogy átsegítettük õket a holtponton. Ez nagyon pozitív gesztus volt tõlük. A meccs lefújásával egy idõben új meccs "kezdõdött" számunkra. Gyülekezõ a törzshelyen, majd irány Körmend.


2002. október 14.

Zalaegerszeg - NK Dinamo Zagreb

0-6 után várható volt, hogy nem hozza annyira tûzbe a várost az idei utolsó nemzetközi kupaszereplésünk, de azért arra mi sem számítottunk, ami a gyõri stadionban fogadott minket. Elõvételben mindössze száz jegy fogyott el. A meccs napján 2 busz és 4 autó indult Gyõrbe. A bökkenõ részünkrõl annyi volt, hogy a buszokon mindössze 3 armadás tartózkodott, sõt a kocsikban sem 5 ember utazott…


2002. október 14.

NK Dinamo Zagreb - Zalaegerszeg 6 - 0


A Baráti Kör szervezésében 4 busz indult pontban 12 órakor a Városi Sportcsarnok elõl. Az egyiken az Armada és az Ultras törzsgárdája helyezkedett el. De természetesen rengeteg autó ill. más szervezésû busz is Zágráb felé tartott. A határig semmi említésre méltó nem történt. Fogyott az alkohol és a meccsig hátra lévõ idõ.


2002. október 14.

Debrecen - Zalaegerszeg 2:1

Sajnos nem elég, hogy zsinórban idegenben játsszuk meccseinket, ráadásul sosem hétvégén. Erre a meccsre pénteken 18 órakor került sor. A déli órákban egy mikrobusz indult el 6 fõvel Zalaegerszegrõl. Az utasok száma Budapesten további 3 fõvel bõvült.
Jegyvásárlás és információk

Holnap, vagyis szeptember 16-án 9 órától lehet megvásárolni a Zágrábi belépõket 2000 Ft-os áron. Összesen 3000 db van. A különbuszok pontosan délben indulnak és kedd estig lehet jelentkezni Laho-nál (06-XX-XXX-XXXX). Kérjük a jelentkezõket, hogy fél órával az indulás elõtt már jöjjenek a helyszínre!

 Utazás Zágrábba...

A ZTE Football Baráti Kör különbuszokat indít a Dinamo Zagreb- e.on ZTE Uefa kupa mérkõzésre. Jelentkezni hétfõtõl lehet Lahocsinszky Róbertnél hasonló módon mint a múltkori zágrábi útra.
Elõzetes telefonos (06-XX-XXXXXXX) egyeztetés után a részvételi költség befizetésével! A jelentkezésnél szintúgy szükségünk van a névre, lakcímre és útlevélszámra. A költség 5200 Ft, ami magában foglal mindent. Ez az összeg egy esetben változhat, ha a Dinamo Zagreb nagyságrendekkel drágábban adná a belépõket, ami nem túl valószínü!
 

2002. szeptember 12.

Újpest - Zalaegerszeg 0:2

Mivel mindkét csapat nemzetközi kupameccsen szerepelt hét közben, így hétfõn este került megrendezésre az összecsapás. A vendégszektorban kb. 70-80 ember foglalt helyet...

2002. szeptember 12.

MTK - Zalaegerszeg 3:0

A manchesteri meccs fõpróbája. Kb. 150 vendégszurkoló a kanyarban, melybõl 8-an álltunk együtt a kis hajós drapi mögött. Sok mindent nem lehet írni a meccsrõl.


2002. szeptember 6.

Újabb képek...

Kattints a képekre

A napokban ismét újabb képeket kaptunk amit ezúton köszönünk szépen. Jól esett érzeni az utóbbi hetekben, hogy az ország apraja-nagyja csapatunknak szorított (akik meg nem - ahogy Flóri mondaná - tehetnek egy szívességet) és reméljük ezután is így lesz, hiszen még itt van az UEFA-kupa...

2002. augusztus 31.

e-on ZTE FC - Manchester - United képek

Ahogy ígértem, folyamatosan pakolom fel az utóbbi hetek történéseit. Lássuk tehát, hogyan is utazott az Armada Budapestre a Puskás Ferenc Stadionba a Manchester United elleni mérkõzésre. Érdemes benézni a fórumba is, zágrábi ellenlábasaink már el is kezdték "telerondítani" mindenféle butaságokkal. Bevallom, én is meglátogattam az övükét és pár képet mellékelve írtam néhány sort nekik.

2002. augusztus 31.

Utazás Újpestre!

A ZTE Football Baráti Kör különbuszt indít hétfõn az Újpest-ZTE Nb1-es bajnoki labdarúgó mérkõzésre. Indulás 13.00-kor a Dísz térrõl! Jelentkezni vasárnap estig lehet az Alibi pubban, részvételi díj 600 Ft!

2002. augusztus 31.

Manchester United - e-on ZTE FC 5:0

A visszavágóig eltelt két hétben lázas szervezés eredményeként kb. 2000 zalaegerszegi indulhatott útnak. A buszokkal utazók már vasárnap elindultak. A Csapat és a velük utazó szurkolók hétfõn, míg az Armada és egy további szurkolói repülõ kedden szállt fel. Természetesen rengeteg autó is útnak indult, ki korábban ki késõbb.


2002. augusztus 30.

Néhány kép a Manchesteri túránkról itt...

2002. augusztus 25.

Elõször is elnézést kérek, hogy eddíg nem frissítettem az oldalt de most értem haza a nyaralásból és indulok is Manchesterbe. Sajnos ez most így alakult. Amint hazaértünk azonnal frissítem az oldalt az elmaradt beszámolókkal és képekkel. Addíg is íme egy jópofa rajz amit Bor Tamás küldött nekünk.

Bagoly


2002. augusztus 11.

NK Zagreb - ZTE FC 2:1

Lázas készülés és természetesen óriási várakozás elõzte meg a zágrábi visszavágót. A ZTE Baráti Kör 6 különbuszt szervezett a túrára. Egyiken teljes egészében az Armada, míg egy másikon a volt West Side ill. szimpla egerszegi szurkolókkal karöltve az Ultras utazott. De természetesen mikrobusszal ill. autóval is érkeztek az Armada kötelékébõl.

Teljes cikk!


2002. augusztus 11.

ZTE FC - NK Zagreb 1:0

Eljött a várva várt nap. Csoportunk elsõ BL selejtezõs fellépésére készülhetett. Stadion hiányában "albérletbe" kényszerültünk. Kisebb huzavona után végül az Üllõire esett a választás. E kicsit fura helyzeten, azaz hogy az idegenbeli meccs közelebb van Zalaegerszeghez mint a hazai, a klub igyekezett segíteni. Egy különvonatot és 15 különbuszt biztosított a szurkolóknak az elõzetes jegyigénylések alapján.

Teljes cikk!


2002. július 28.

The German ZTE Fan-Club

A minap kaptam egy e-mail-t egy német sráctól, miszerint megalakították a The German ZTE Fan-Club-ot. Honlappal is rendelkeznek amit itt nézhettek meg.


2002. július 27.

Különbuszok, BL-információk... Klikk ide!


2002. július 25.

A ZTE Football Baráti Kör különbuszos utazást szervez az augusztus 7-én 20.45-kor sorra kerülõ NK Zagreb-ZTE BL selejtezõ mérkõzésre! Érdeklõdni a jelentkezés részleteirõl a 06/20-9135461-es telefonszámon lehet. A részvételi szándékot jelezni augusztus 5-ig lehet. A részletekrõl folyamatosan tájékoztatni fogunk mindenkit a különbözõ médiákon keresztül!

2002. július 24.

Szombaton 11:30-kor különbusz indul Kispestre a Dísz-térrõl! Jelentkezni Laho e-mail címén lehet!

2002. június 21.

Elkészítették az UEFA-kupa sorsolását! Csapatunk az NK Zagreb csapatával találkozik július 31-én az Üllõi úton. Az UEFA-kupában érdekelt két magyar csapat közül az Újpest a feröeri KI Klaksvík, a Ferencváros pedig a ciprusi AEL Limassol ellen játszik.


2002. június 10.

A mai naptól ismét teljes értékûen mûködik a www.ztefc.hu oldal!

Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik segítettek a munkálatokban; különösen kiemelmém a ZTE részérol B. László, illetve Sz. Péter urakat; valamint L. Attilát és P. Andrást, akik a sokat tettek azért, hogy Ti most újra itt lehessetek...


2002. június 10.

City Boys Kupa

Június 8-án szombaton az Armada egy meghívásos tornán vett részt Sopron mellett (Ágfalván) amely a City Boys szervezésében zajlott. A helyszínen derült ki, hogy a Fehérváriak lemondták a részvételt...


2002. június 1.

Túl drágák

A Zalahús ZTE FC bajnok labdarúgó csapata nem titkolja, erõsíteni szeretne. Néhány posztra megvannak a kiszemeltjeik, de nem mennek olyan zökkenõmentesen a dolgok, mint ahogy szeretnék.


2002. június 1.

Megváltozott az e-mail címünk! Kérünk mindenkit, hogy a jövõben az armada@armada93.hu e-mail címre írjanak levelet. Aki a ZTE Futball Baráti Kör-nek szeretne levelet küldeni, az a baratikor@ztefc.hu címre küldheti.


2002. június 1.

Zete-stadion: felgyorsult események

Mint ismert, a létesítmény felújítására 1,08 milliárd forintos pályázatot nyert el a klub. A fenti összegbõl 720 milliót az állam, 360 milliót, pedig a város vállalt. Voltak olyan hangok, hogy miután az Európa-bajnokságra pályázó stadionok közé nem került Zalaegerszeg neve, megtoldják ezt az összeget.


2002. június 1.

Júliustól a világszerte ismert E.ON vállalat lesz a ZTE FC fõ támogatója!

A tegnapi sajtótájékoztatón igazán illusztris vendégeket köszönthettek, ami jelzi a mostani megállapodás komolyságát. A napokban zajló Industria Nemzetközi Ipari Szakkiállításon az E.ON Hungária Rt. standján többek között megjelent Muszbek Mihály, a Magyar Labdarugó Liga ügyvezetõ igazgatója és az MLL szakmai igazgatója, Mészöly Kálmán, ahogy a válogatott menedzsere, Magyar Zoltán sem hiányozhatott.


2002. május 26.

Zalaegerszeg - Videoton 1 - 2

A két klub megegyezésével az utolsó fordulóban esedékes Videoton-ZTE találkozón felcserélték a pályaválasztói jogot, így az utolsó fordulóban hazai pályán köszönthettük a bajnokcsapatot!


2002. május 26.

A következõ képeken az 1 - 2-es Videoton gyõzelemmel végzõdõ meccs utáni kupaátadásrõl láthattok képeket.


2002. május 22.

Zalaegerszeg - Ferencváros 1 - 1

Eljött a nagy nap. Bár a bajnoki döntõ titulusát a Fradi újpesti veresége miatt elvesztette, de számunkra bebiztosíthatta a bajnoki címet. Szerdától péntekig közel 9000 jegy fogyott el, majd a meccs napján délig a maradék 3000 is. A kora délutáni órákban már mozdultak a szurkolók, mezekkel, sálakkal és egyéb ajándéktárgyakkal talpig kékbe öltözve indultak a mérkõzésre.


2002. május 22.

Csapatunk május 22-én, fennállása óta megszerezte elsõ bajnoki címét!!!

A Zalaegerszeg - Ferencváros mérkõzés 1-1-es, a Dunaferr - MTK mérkõzés pedig 5-1-es végeredménnyel zárult, ami a Zalaegerszeg számára a bajnoki címet jelentette. Ezúttal szeretnék az www.armada93.hu nevében köszönetet mondani a csapatnak, és mindazoknak akik segítették csapatunkat a bajnoki cím megszerzésében.

Képek a mérkõzésrõl

Bagoly

22002. május 21.

Zalaegerszeg - Gyõr 3:0

Óriási érdeklõdés elõzte meg a rájátszás elsõ hazai találkozóját. A stadion két pénztára már reggel kilenckor kinyitott. Ezt kihasználva a délelõtti órákban akadt idõszak, mikor több száz fõ állt sorban. Itt már kaphatóak voltak a Ferencváros elleni belépõjegyek is, illetve kedvezményesen lehetett kötött sálhoz jutni.


2002. május 8.

MTK - Zalaegerszeg 1:3

A rájátszás második mérkõzése. A várakozás egerszegi részrõl óriási. Polgármesteri fogadás, rádióinterjú, számtalan újságcikk jellemzi a focilázat. Immáron a klub is segített a szurkolóknak, egy busz költségének a felét felvállalták. Ehhez még az Armada saját kasszájából hozzátett, és így szinte jelképes összegért utazhattak a buszon helyet foglalók.


2002. május 8.

ZTE Futball Baráti Kör!

A hétfõi megbeszélésen elhatározásra jutottak a résztvevõk miszerint életre keltik a Baráti kört Zalaegerszegen! Ez a hét a jogi részletek kidolgozásával telik el. Jövõ hét kedden 17.30-kor a ZTE VIP termében tartja alakuló közgyülését a ZTE Futball Baráti Kör! Minden érdeklõdõt és tenni vágyót sok szeretettel várunk!

2002. május 8.

Kedvezményes különbusz indul szombaton (a ZTE támogatásával) az MTK - ZTE rangadóra 11:30-kor a Dísz térrõl. A részvételi díj 40 fõ esetén 500 Ft.


2002. május 5.

Újpest - Zalaegerszeg 1 - 2

Elkezdõdött a rájátszás. A három idegenbeli és két hazai meccs elsõ felvonásaként Újpestre vezérelt minket a sorsolás. A Csapat nagyobb támogatottsága céljából különbuszt szerveztünk az útra, sõt a klub vezetésével is felvettük a kapcsolatot, de itt segítséget nem kaptunk. Igazából nagyon nem lepõdtünk meg, mikor a gyülekezõnél mindössze 10 fõ jelent meg. Így a buszt visszaküldtük és az Ultras egy mikrobusszal, a huligánok pedig 2 kocsival vágtak neki az útnak.


2002. május 5.

Zalaegerszeg - Haladás 2-2

Borús, esõs idõ köszöntött ránk a derbi napján. Szerencsére a délutáni órákban legalább az égi áldás abba maradt. 3-4 órakor kezdtünk gyülekezni, elõször két kocsmában, majd fél 6 magasságában mindenki a törzshelyre érkezett. Poharazgatás, meccsnézés, hangolás, esélylatolgatás stb…


2002. április 23.

Sokak kérésére mától elérhetõ honlapunkról is a legújabb ZTE - indulók gyûjteménye!

Közremuködik: Studiómunkálatok: Szervezte:
•Kocsárdi Gergely •Zelkó Tivadar •Németh Tamás (Pityke)
•Csóka Zsolt    
•Babati Ferenc    
•Józsi György    
•Cseresnyés Zsolt    
•Horváth Imre    
•Papp László    
•Székeldi Bertold    
Track 1 Track 2 Track 3 Track 4 Track 5

2002. április 30.

Dunaferr - Zalaegerszeg 1-2

Kíváncsian vártuk, hogy sikerül-e a Csapatnak a félig kész, ám már most impozáns látványt nyújtó újvárosi stadionban a Dunaferr elleni évek óta tartó rossz sorozatot megszakítani.


2002. április 22.

Zalaegerszeg - Videoton 3-1

Az utolsó 3 meccsünkön, 1 pont, 1-4-es gólkülönbség. Nem csoda, hogy a legoptimistábbak is elúszni vélték a bajnoki címet. Az utóbbi fordulók gyenge mutatója alapján azért 6500 ember így is kíváncsi volt a derbi elõtti utolsó hazai fellépésre. A Hali meccs közelsége az Armadán is érzõdött, hiszen a stadiont két csoportban megközelítõ szurkolók a drapi mögötti szektorrészt zsúfolásig megtöltötték.


2002. április 17.

Sopron - Zalaegerszeg 2:0

Az idõjárás nem sokban különbözött a szerdai Újpest meccstõl a soproni turné napján sem! Talán ez talán vmi más miatt elég karcsú volt a létszám induláskor. Két mikrobusszal és két autóval indultunk el.


2002. április 17.

Zalaegerszeg - Újpest 1:1

Hûvös, esõs majdhogynem õszies idõjárásban került sor a lilák tavaszi vendégjátékára Zalaegerszegen. Ennek és a Tv közvetítésnek köszönhetõen "csak" 6500 nézõ látogatott ki az épülõ ZTE stadionba. A vendégek kb. 200-250-en lehettek, ami szerdához képest kifejezetten jónak mondható!


2002. április 11.

Kipest - Zalaegerszeg 1-0

A kiütéses debreceni gyõzelem sem hozta meg a zalai focibarátok utazókedvét. A pénteken megrendezett találkozón mintegy 40 fõ tartózkodott a vendégszektorban. Ebbõl a kezdésre beérkezõ Armada ill. Armada Ultras tagsága mindössze 15 fõt számlált.


2002. április 1.

Debrecen - Zalaegerszeg 1-6!

Nagyon kevesen, egy mikróbusszal vágtunk neki a leghosszabb túránknak a bajnokság során. Az okokat lehetne elemezni, de most inkább nem teszem! Azért az elgondolkoztató, hogy akik elutaztak szeretett csapatunk után az Armada alapító ill. legrégebbi tagjai közé tartoznak!